2017. Szeptember 22., Péntek

Frissitve:04:03:48

Bemutatkozott az első európai hidrogénautó - érkezőben a Toyota Mirai

Nyomtatás

A Toyota tartja terveit korszakalkotó újdonságával, a hidrogénnel hajtott Mirai modell globális bevezetésével kapcsolatban: a japánok már az autó tavalyi leleplezése alkalmával megmondták, hogy első ízben a hazai piacukon fogják áruba bocsájtani portékájukat, ezt követően pedig az Egyesült Államok, majd Európa következik. A Toyota máris leleplezte az európai kivitelt.

Az eddigi változatokhoz képest komoly módosítások nem érhetőek tetten, elsősorban az itteni szabályozásnak feleltették meg a hidrogénautót, továbbá néhány ponton kicsit átfésülték beállításait az európai ízlésvilág irányába. Azonban azon a tényen semmi nem változtat, hogy jelenleg a Mirai az egész piac leginnovatívabb szériamodellje, amellyel a márka ismét megelőzte a konkurenciát az alternatív hajtások tekintetében – hiszen míg mások rendszerint csak prototípusok formájában dolgoznak a hidrogénhajtással, a Toyota már sorozatban gyártja az innovatív technikai megoldást.

A Mirairól korábbi cikkünkben igazán részletesen beszámoltunk, úgyhogy ide kattintva minden fontos információt megtudhatnak a Toyota büszkeségéről. Ezúttal ismétlésképp legyen elég annyi, hogy az összes belső égésű motorral szerelt autóhoz hasonlóan a Mirai ugyanúgy légköri oxigént használ a hajtásoz, de a különbség az, hogy az oxigénre a többi autóval ellentétben nem az égéshez van szüksége, hanem az üzemanyagcellákon keresztül a betankolt hidrogénből és a légköri oxigénből elektromos áramot állít elő, amit aztán hajtásra fordít, a kipufogót pedig tiszta desztillált víz hagyja el.

Nem kérdés, hogy ennél tisztább működést nehéz lenne elképzelni (főleg, hogy nincs ugye szükség nagy környezetszennyező akkumulátorokra), így már csak az kérdés, hogy a tankolt hidrogén előállításához mennyi energiára van szükség és ez mennyire szennyezi a környezetet. Továbbá érdemes vigyázni, ha egy szép, száraz nyári napon épp egy Mirai mögött kívánunk határon szerpentinezni, mert elképzelhető, hogy hirtelen vízfoltra futunk egy kanyarban és megcsúszunk – persze utóbbit inkább csak mókaképp írtuk, az eset nem túl valószínű.

A hidrogén tankolása különben gyorsabb, mint hinnénk: egy töltés mindössze 3-5 percig tart, vagyis nem is nyűg, így már csak az a kérdés, hogy mikor alakul ki Európában a hidrogén-kúthálózat a kényelmes használathoz, ugyanis a Miraiban nem létezik semmiféle kiegészítő, ’felmentő’ belső égésű motor és kizárólag hidrogénnel tud menni.

Még az a szerencse, hogy egész sokat, a gyár által megadott hatótáv ugyanis közel 500 km (pontosan 483 km). A kompakt méretű Mirai szedán – aminek 361 literes csomagtere is egészen használható – jól is megy, hisz 155 lóerős teljesítményével mindössze 9,6 másodperc alatt teljesíti a 0-100 km/h-s sprintet, végsebessége pedig 178 km/h. És szerencsére a hidegtől sem fél, ugyanis a Toyota -22 Celsius fokig garantálja a gondtalan működést, de állítólag -25 fokig sincs gond az autóval.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark