
Nemrég épp újságoltuk, hogy a világ autógyártóinak erősorrendje valamelyest módosult és a jelenlegi dobogó tetején a GM áll, míg az ezüstöt a Volkswagen, a bronzot pedig a korábbi bajnok Toyota nyakába tehetik. A VW azonban nem elégszik meg ennyivel és rekord mennyiségű befektetést tervez, hogy a legnagyobb autógyártó címmel illethessük.
A minap a Volkswagen AG bejelentette, hogy hitetetlen 62,4 milliárd eurót (több mint 18 ezer milliárd forintot) invesztál fejlesztésekbe és üzemekbe az elkövetkező öt évben, hogy 2018-ra ő adja el a legtöbb autót a világon. Az előterjesztett javaslatot pénteken fogadta el a VW vezérkara. A pénzt már létező üzemekre, új járművek fejlesztésére és új gyártósorok építésére tervezik költeni, azaz masszív kapacitásbeli bővítéssel szállna harcba a wolfsburgi központú óriás. Ha még ez sem volna elég, további 14 milliárd eurót pumpálnak a Kínában fellehető partnerekbe. Ez azért is fontos lépés, hiszen a kínai az utóbbi időben a VW legnagyobb piacává vált.
Természetesen nem csupán a VW autók eladásainak növeléséből nőne első számúvá a Volkswagen Csoport, hanem az égisze alá tartozó márkák piaci térnyeréséből is táplálkozna, így az Audi, Bentley, Bugatti, Lamborghini, Seat és Skoda helyzete is fontos a németeknek, ahogy a Porsche, a Scania és az MAN is, amiben szintén érdekeltsége van a VW-nek.

Martin Winterkorn, a konszern mindenható ura közben arról biztosított, hogy a nagymértékű befektetést felelősségteljesen kezelik majd. „A Volkswagen csoport rekord mennyiséget invesztál” - mondta Winterkorn a pénteki ülésen. „Jelenleg a legfontosabb számunkra a környezetbarát, könnyen fenntratható modellek, hajtásláncok fejlesztése” – tette hozzá.
Az eddigi eredmények is roppant bíztatóak, például 2010-ben 7,2 millió járművet értékesített a VW AG, ami egyéni rekordnak számított, ráadásul az ezévi részeredményeket tekintve jó úton haladnak az újabb csúcs eléréséhez. Ahhoz, hogy 2018-ra a legnagyobbak legyenek, a Toyotával és a jelenlegi éllovassal, a General Motors eladásaival kell megküzdeniük. Ahhoz, hogy a dobogó legfelső fokára léphessenek, nagyjából 10 milliós eladási statisztikát szükséges felmutatniuk.
