
A sportautó-gyártók számára nagyon kemény év volt 2009. Annak ellenére, hogy 2008-ban történelmének legtöbb autóját adta el, az ébredő pénzügyi válság következtében a Lamborghini eladásai 37,7 százalékkal csökkentek.
Ez a változás természetesen a nyereségesség rovására ment, így a márka a 2009-es évet 47,6 millió dolláros adózás előtti veszteséggel zárta. Ennek oka a kereslet általános visszaesése mellett a dollár gyengesége. A gyártó azzal indokolja a visszaesést, hogy ügyfeleik nagy része a pénzügyi szektorban dolgozott, és a válság hatására már nem engedhették meg maguknak a drága sportautókat, valamint, hogy nem akartak vadonatúj sportautóval megjelenni, miközben barátaiknak, vagy éppen családjuk pénzügyi problémákkal küszködött.
A veszteséges év ellenére az olasz vállalat gőzerővel folytatja a fejlesztéseket, 32 százalékkal többet költve K+F-re, mint az előző évben, és céljuk fenntartani az évi egy új autó piacra dobásának ütemét. Öröm az ürömben: ha valaki új Lamborghini megvásárlására adja a fejét, akkor az eddigi egy év helyett csupán hat hónapot kell várnia autójára.
