2014. Október 25., Szombat

Frissitve:09:09:37

Brüsszelben az egereket itatják - nem lesz évenkénti műszaki vizsga

Nyomtatás

A német közlekedési miniszter, Peter Ramsauer némi közfelháborodás után cáfolta azokat a híreket, melyek szerint az Európai Bizottság a járművek szigorúbb műszaki ellenőriztetésének kötelezettségét helyezte volna kilátásba. Márpedig a kiszivárgott információk szerint a döntéshozók azon törték a fejüket, hogy a hét esztendőnél idősebb, illetve meghatározott futásteljesítményt meghaladó autókat évente küldenék műszaki (TÜV) vizsgára. Fentiek tükrében persze nem csoda, hogy a béketűrésükből kijött tulajdonosok mindezt a bürokrácia további burjánzásának, illetve a brüsszeli plénum újabb pénzgyűjtő hadjáratának tekintenék, főként, hogy a meghibásodások miatt bekövetkező balesetek gyakorisága jelentéktelen mértékben elenyésző.

A műszaki vizsgáztatás rendszere egyébként eddig sem lógott laza pórázon, hiszen Németországban például a forgalomba helyezést követő harmadik évben, majd kétévente kell felülvizsgáltatni a személyautókat. Szerencsére a társadalom ezúttal még csírájában fojthatta el a terveket, melyek szemetesben való landolásáról az ADAC is beszámolt. Mindeközben legfeljebb a közüzemi számlákat lassan befizetni képtelen közszféra szíve törhetett össze, hiszen egyedül német honban a 43 milliós személyautó állomány csaknem felének kellett volna éves szemlén megjelennie, ami ezzel egyező időtávra nagyságrendileg 1,2 milliárd eurós bevételt jelentett volna.




Hozzászólások  

 
#1 2012-06-22 01:15
Amerikaban vannak olyan allamok, ahol nem kjotelezo a muszaki vizsga. Az uzembentarto kotelessege, hogy a jarmuve biztonsagosan uzemeljen. Ha aztan valami baj tortenik es kiderul, hogy nem a megfelelo muszaki allapot miatt, akkor aztan igen-igen nagy a baj.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark