Egy napon, mikor főszerkesztő kollégánknak semmi dolga nem akadt, eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat. Korai kapuzárási pánikunk folytán így merült fel az ötlet, hogy szerkesztőségünk tartós tesztautóját, a ’95-ös évjáratú BMW 328i típusú szedánt áruba bocsájtjuk, hogy a 67.000 kilométeres futásteljesítményű gyűjtői példányt lecseréljük egy nyitható tetejű hobbiautóra.

Fájó szívvel váltunk meg a 'nagy fehértől', dehát kabrióra vágytunk

A „nagy fehér” gyorsan szerető gazdára lelt, így nem maradt más hátra, minthogy megtaláljuk az összehasonlító teszteken is szerepelt bajor méltó utódját. Vajda kolléga legszívesebben újfent szeretett márkájához fordult volna, így egy szép állapotú BMW 3-as kabrió felkutatása vált feladatává.

A sztereotípiák alapján köztudott, hogy ilyet csak Németországban lehet találni, hiszen ott minden autót kizárólag orvosként, apácaként, mérnökként tevékenykedő, nemdohányzó szűz lányok használnak, de ők is csak boltba járnak négykerekűjükkel - kivéve, amikor az éves szervizeket a gyártó által kvalifikált műhelyekben végeztetik el.

Szerencsés módon találtunk rá

Hosszas keresés után szerencsénkre egy egészen közeli, Münchentől nem messze lévő autóra bukkantunk, a készséges eladó pedig már a kezdeti puhatolózás alatt minden támogatást megadott a gördülékeny adás-vételhez, így mindent egy lapra feltéve napokon belül megvásároltuk a vonatjegyeket.

Olvasóink már bizonyára sejtik, hogy magunkkal kibabrálva számos veszélynek tettük ki magunkat, hiszen lelkesedésünk okán az ár apasztására már esélyünk sem lehetett volna, ráadásul ennyi erőfeszítés és a hosszú út után az emberek alapvető pszichológiai adottságai miatt is nehezebben léptünk volna vissza az üzlettől. Az már csak a helyszínen derült ki, hogy a szimatunk mégsem tévedett, így honatyáink hathatós mesterkedése okán drágábbá vált valutánkat minden fenntartás nélkül csaptuk az asztalra.

A valutaárfolyam miatt lett drágább a várakozásoknál

Jutalmunk a praktikusabb, 193 lóerős, és alig 67.000 km-t futott 328i után egy ’98-as, négyhengeres motorral szerelt, 176.000 km-t maga mögött tudó, ám gyönyörű állapotú 318i lett, amit 116 erőtől duzzadó paripa repít - helyesebben repítene, ha az autó az extráival együtt nem nyomna közel 1,5 tonnát a mérlegen.

Persze gyorsaságot sohasem vártunk volna el új szerzeményünktől, hiszen a tesztautók átvételéhez való néhai fuvarozásokon túl szinte csak a különféle kirándulásokon való helytállás lesz a feladata, hogy viszonylag szerény fenntartási és üzemeltetési költségek mellett élvezhessük a kabriózást, s az egyre késlekedő napsütést.

Száguldozás helyett a 318i Cabrio inkább suhanásra termett

Legalább „hátul kapar” - mondanák erre a BMW rajongói, igaz, a kis négyhengeressel kabriónk némi túlzással csupán hóban lenne képes kidobni a farát, bár azért a gonoszságot mellőzve a közel 200 km/h-s végsebesség egyáltalán nem gyenge produktum, és a szerény teljesítmény is inkább csak a könnyebb és sokkal izmosabb 328i szedánhoz képest szembeötlő. Az előbb említett hóban kis híján részünk is volt, hiszen utunkat Magyarországig pokoli időjárási körülmények kísérték, ám akkor még nem tudhattuk, hogy megpróbáltatásunk még csak boldog élménykör a bürokrácia világának kálváriája előtt.

Első lépésként új kedvencünket Németországban ki kell jelenteni a forgalomból. Értelemszerűen erre csak hétköznap van mód, ám a folyamatra a kint uralkodó törvények miatt feltétlenül szükség van, hiszen az adás-vételi szerződés csak másodlagos a birtokjogok tisztázása során, azaz nem szerencsés beleegyezni abba, hogy az esetleg furfangos eladó majd utánunk postázza a papírokat.

A paprímunka árnyalta a kezdeti örömünket

Az adás-vételi szerződés esetén fontos, hogy az kétnyelvű legyen (minták találhatóak a világhálón), hiszen ezzel a későbbiekben sokat spórolhatunk, mivel a magyar hatóságok a későbbiekben hivatalos fordítást is követelhetnek.

Jómagunk ugyan P-s rendszámmal keltünk útra, de ezzel némi kockázatot vállaltunk, hiszen a külföldi rendfenntartók gyakorta nem nézik jó szemmel a számukra ismeretlen és egyébként számos megkötéssel társuló plakettet. Minket végül egyszer sem faggattak, nem állítottak meg a rendőrök, de ennek ellenére az a legbiztonságosabb, ha a vevő kint vált ki piros szegélyű ideiglenes rendszámot - nagyságrendileg 230 euró fejében. Fontos, hogy a jóval olcsóbb 'sárga' rendszámon a német határokat elhagyva nem érvényes a biztosítás, így ezzel meggyűlhet a bajunk. Azt már csak halkan tesszük hozzá, hogy nálunk egyiket sem fogadják el, úgyhogy a határtól elvileg jönnie kéne a trélernek vagy a P-s rendszámnak...

Sajnos drága a német ideiglenes rendszám - kockáztattunk

Magyarországon első utunk a központi közlekedési felügyeletek képviseleteihez vezet, ahol a behozott autó szigorúbb (első forgalombahelyezéses) műszaki vizsgát tesz. Budapesten a Mozaik utcai kirendeltséghez biztosan fordulhatunk (mi így tettünk),, de az egyes telephelyektől nem árthat előzetesen érdeklődni, hogy van-e mód a frissen behozott autókat náluk ellenőriztetni.

Minket néhány morcos, és kiszolgáltatottságunknak látványosan örvendő irodista fogadott, hogy végül 39.000 forint kicsengetése után egy bagatell apróság okán bukással ijesztgessenek. Szerencsére némi nógatás hátszelével mégsem bizonyult súlyosnak a dolog, tehát sikerült elkerülnünk a pótvizsga 14.000 forintos díját, így boldogan tértünk volna be az egyik vámhivatalba a regisztrációs adó befizetése végett – már ha az interneten megjelölt kirendeltség nem költözött volna el közel egy esztendeje korábbi helyéről. Azt már csak később, számtalan telefonhívás árán tudtuk meg, hogy Budapesten alig 3 helyen van lehetőség a teher lerovására, ám a legnagyobb meglepetés akkor ért minket, amikor az egyik hivatali alkalmazott visszakérdezett arra, hogy létezik-e még egyáltalán regisztrációs adó.

Vigyázni kell, mert nem minden vámhivatal foglalkozik a regisztráció ügyével

Miután az autó korától, motorméretétől, hajtóanyagától és környezetvédelmi besorolásától függő összeget ügyesen hajítottuk be egy feneketlen kútba, hogy bizonyára a közlekedési infrastruktúra fenntartásához, vagy éppen biztonsági kampányokhoz, externáliák, káros hatások csökkentéséhez járulhassunk hozzá, nem marad más hátra, mint az alvázszám alapján (rendszámunk még nincs) a kötelező felelősségbiztosítás megkötése.

Ezek után az alkuszunk igazolásával járulhatunk az okmányirodák ablakaihoz, ahol minden korábban megszerzett papír birtokában már rendszámot is kapunk; ide azonban a forgalmira, a törzskönyvre, valamint magára a plakettre legalább 21.000 forinttal kell érkeznünk. Áldozatkészségünkért cserébe nem kell átírási költséggel számolnunk (de csak akkor nem, ha a szerződésen külföldi helyszín szerepel), ami egy határainkon belüli adás-vétel természetes velejárója volna – ettől függetlenül a járulékos költségek 200 ezer forint feletti magaságokban voltak. Frissítés: egy új törvény értelmében 2014 januárjától már az átírási illetéket sem ússzuk meg, így mostantól ugyanúgy ki kell fizetnünk az átírást, mintha hazánkban történne az adás-vétel.

Az első napsugarakkal talán meggondoljuk magunkat, de újfent kevésbé lelkesednénk a behozatalért

Az ügyintézéssel elvesztett hajszálaink láttán persze egyre közelebb kerülünk annak a mélyenszántó kérdésnek a megválaszolásához, hogy a Dacia Loganhoz, vagy éppen a franciák olcsónak titulált szedánjaihoz mérten érdemes-e egy érzelmileg vonzóbb használt autóra voksolni...