2012. Május 23., Szerda

Frissitve:07:10:11

Seregszemle: terítéken 2012. újdonságai I.

Nyomtatás

Itt a 2012-es év eleje, közben pedig már mindenki gőzerővel készül az autószalonokra. Nem ok nélkül, ugyanis rengeteg újdonság, koncepció és tanulmányautó várható az évben. Jóformán a tavaszi Genfi Autószalon és az őszi Párizsi Autóshow lefedi az újdonságokat, azonban az Autó Pult is csokorba fogja az év várományosait.

A temérdek újdonságot nem is lehetne egyetlen anyagba foglalni, így három részre osztva szállítjuk az izgalmasabbnál izgalmasabb négykerekűeket. Hogy ne legyen nagy a zűrzavar, rendszerbe szedve közöljük a listát, azaz kategóriákra osztottuk 2012 újdonságait. No de nem is húzom tovább a szót, lássuk, kik határozzák meg az évet.

Városi minik

Előételnek tökéletesen megfelelnek az apró falatok, amelyek jelentősége egyre nagyobb és nagyobb az idő előrehaladtával. A nagyvárosok zsúfoltságán talán épp a parányi kisautók segíthetnek a legtöbbet, főleg, hogy kis tömegük miatt a fogyasztásban is jeleskedhetnek. 2012-ben számos új modellt vehetünk számba. Kezdésnek rögtön említhetjük a Volkswagen konszern trióját, nevezetesen a VW Up, Seat Mii és Škoda Citigo hármas ikreket. Igaz, a Genfi illetve Frankfurti Autószalonon már élőben is láthattuk őket, viszont az utcakép részei csak ideén lehetnek.

A kis kocsitest mozgatásáról 60, illetve 75 lóerős egyliteres erőforrás gondoskodik, a városi üzemhez tökéletesen passzoló start-stop rendszerrel, amely szériában jár hozzá. A trió sikerét persze a praktikumon és a technikán kívül leginkább az árazás szabja meg, azonban a VW-t ismerve könnyen lehet, hogy nem a legbarátibb összegeket aggatják a kisautókra. Ennek ellenére bíztató, hogy az első tapasztalatok szerint a VW konszernnek sikerült egy igazán jó minőségű, kifinomult és a céloknak tökéletesen megfelelő városi kisautót alkotni.

A franciák ráncfelvarrások tömkelegével támadnak e fronton. Elsőként a PSA konszern városi csöppségét jelentőCitroën C1 frissítését kell említenünk, amely már gyakorlatilag az utolsókat fújja, hiszen a 2013-as modellévben már a teljesen új kisautó érkezését várhatjuk. Ráadásul könnyen lehet, hogy a Citroën palettája bővülést is produkál, beszuszakolva egy kisautót a C1 és a C3 közé. A Renault háza táján az új orrával teljesen más egyéniséget magára öltő Twingo jelent újdonságot, viszont ő a lemezek alatt is markánsabb változásokat szenvedett el a fiatalítókúra közben. Motorházában az új, 900 köbcentiméteres háromhengeres turbómotor mutatkozik be, amellyel még vonzóbb lehet a kis háromajtós, ráadásul a felpaprikázott RS változatot is epekedve várjuk már. A Twingo rá van kényszerülve a sikerre, ugyanis a Renault érezhető visszaesést produkált az elmúlt évben.

Persze mosoly nélkül nem hagyhatjuk el a franciák standját, a kedves elektromos Twizy már szériakész állapotban várja az évet. A hírek szerint kellemes árával vonzó lehetőséget jelent a kétszemélyes városi kapszula, amely 100 km-es hatótávjával és ez nagyobb robogó teljesítményével felvértezve várja a vásárlókat.

Az olaszok az Év Autója végső döntőjébe keveredett Fiat Panda segítségével veszik fel a kesztyűt. A minden méretében megnövekedett (hossz: 3,53 m) modell a Fiat jól ismert motorpalettájával, közte a 850-es kéthengeressel is kapható lesz, az 1,3-as multijet dízel pedig start-stoppal gazdagodik, miközben a praktikumról a teljesen síkba dönthető első utasülés és a megnövekedett beltér gondoskodik. A korai tesztek szerint a Panda pont ott fejlődött, ahol az előd gyengén teljesített, tehát egy jó árral nyakon öntve abszolút versenyképes végeredményre számíthatunk.

A Smartról már rég hallottunk, de természetesen ők sem ülnek nyugodtan a babérjaikon. Nyáron érkezik a ForTwo ráncfelvarrot verziója, miközben a fejlesztés hevesen dolgozik az elektromos Smarton, amely már akár 2013-ban széria lehet. Habár a szalonokban idén még nem köszönthetjük, az autószalonokon már találkozhatunk az Opel, illetve a Vauxhalllegkisebb gyermekével, a Juniorral. A rüsselsheimi gyártó ráadásul azt ígéri prémium körítéssel tálalja a csöppséget, amivel a Junior a Fiat 500 és a MINI vásárlói közül is elcsábíthat néhányat.

Kisautók

A hazai pályával kezdve a Suzuki Swift Sportot jelenthetjük be örömmel, mégpedig azért, mert a menetpróbán mutatott jó képességeket a későbbiekben a gyártó ügyes árazással egészítette ki, így 2012-ben a 4,5 millióért elhozható élménygyáros az egyik legjobban várt újdonság. Nem tétlenkednek az Audi szakemberei sem és a prémium miniként beharangozott A1-nek ötajtós bátyót építettek az A1 Sportback személyében, amelyet közben már be is árazott a hazai forgalmazó. A testvérénél 25 kilóval nehezebb ötajtós azokat szólíthatja meg, akik már korábban is szimpatizáltak az A1-gyel, azonban a három ajtó miatti csekélyebb praktikum eltántorította őket a vásárlástól.

Az olaszok képviseletében az Alfa Romeóról kell szót ejtenünk: a Fiat egyre több modelljében erőlteti az általunk is tesztre fogott kéthengeres turbómotort, amely végül kelletlennek és barátságtalannak bizonyult. Ezúttal a MiTo kapja meg a 85 lóerős ketyegőt, amellyel 12.5 másodperc alatt éri el a százas sebességet. Ez bizony nem Alfás tempó.

Eközben a Ford csöndben frissíti a Fiestát, amely októberben már a négyéves kort ünnepelheti. Nem feledkezhetünk meg a Kia Rióról sem, amely ugyanebben a kategóriában indulva ez évben már háromajtós karosszériával is kapható lesz, sportosabb formatervével pedig érzelmi húrokat is megpendíthet. Régi-új ismerősként az MG-t sem hagyhatjuk ki, akik a brit tervezéssel készült MG3-at hozzák el idén a márka felélesztéséért folytatott küzdelem első igazi eredményeként. A 109 lóerős 1.5-ös motorral hajtott 3-as decemberben kerül piacra.

Az igazi finomságok kedvelőknek pedig, ha minden igaz, a teljes egészében új MINI jelent majd gyógyírt, elérkezve a harmadik generációhoz. Persze idén még csak a Párizsi Autószalonon találkozhatunk a stílusos brit kisautóval, a forgalmazás ugyanis csupán 2013-ban indul be. Viszont a brit patriotizmus erősítéseként érkezik a londoni olimpiára még a nyáron egy különkiadás, ráadásul a Goodwood inspirálta, Rolls Royce kiegészítőkkel ízesített, 1000 darabos limitált széria is tiszteletét teszi.

A franciák kisautókban is erősek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy itt is számos példányt vonultatnak fel. Példának okáért ígéretesnek tűnik az igényességével és kellemes formai megoldásaival előrukkoló Peugeot 208. A kis oroszlán elődjénél rövidebb és könnyeb, a gyártó szerint mégis praktikusabb. Az 1.0 illetve 1.2 VTi háromhengeres benzinesek, illetve öt dízelmotor, valamint a megszokott 1,4-1,6 benzinesek képezik a kínálatot, így bőven lesz miből válogatniuk a leendő vásárlóknak, ráadásul fogyasztás terén a legkisebb benzines kiemelkedő teljesítménnyel (4,3 l/100km 99 g/km) bír.

A Renault a ráncfelvarrott Twingo mellett az új Clióval renoválhatja csorbult eladásait, amely az őszi Párizsi Autószalonra gördül be elsőként. Lemezei alatt teljes egészében új platform bújik meg, amely a hírek szerint – szerencsére – nem a Nissan Micrától származik. Emellett az új, 1,2 literes négyhengeres 112 lóerős turbómotor is jó szolgálatot tesz majd. A szériaváltozat forgalmazása 2013 végére, illetve 2014 elejére tehető. Kombi változatról eddig még nem érkezett hír.

Elektromos jószággal is szolgál a Renault a Zoe EV személyében, amely 2012-ben a márka már harmadik villanyautójaként áll hadrendbe. 160 km-es hatótávjával és 135 km/h-s végsebességével az elektromos autók átlagos képességeit hozza.

Ha már a tisztább autózásnál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a ToyotaYaris Hybrid mellett sem, amely a Prius 1,5 literes benzinmotorját, illetve az ahhoz társuló komplett hibrid hajtásláncot megörökölte némi átalakítással természetesen. A spekulánsok magas árat várnak, miközben a fogyasztás terén 3,9 literes értékkel számolhatunk.

A VW konszern újdonságai ebben a kategóriában ezúttal kimerülnek a leányvállalatok produktumaiban: a Škoda a Fabia méretű szedánnal, a Laurettával rukkol elő, mint alacsony árú, mégis jól használható családi autóval, miközben a Seat az Ibiza frissítésén dolgozik, illetve a Lauretta platformjára építi a következő generációs Toledót, amely a tervek szerint a ’90-es évek szellemiségét örökíti át, azaz jó áron méretes belteret rejt.

A Renault leányvállalataként tevékenykedő Dacia a Sondero európai forgalmazását kezdi meg idén. A japánok eddig alig kértek szót maguknak, a Mitsubishiről pedig szinte már meg is feledkeztünk volna, ha nem jelentetik be a teljes egészében új Coltot. A thaiföldi összeszerelésű 3.74 méter hosszú japán is az alacsony fogyasztást célozza meg, épp ezért 1.0 illetve 1.2 literes erőforrásokkal lép majd színre. Ezzel a lépéssel is erősíti a Mitsubishi azon törekvéseit, hogy 2020-ra a felére csökkentse a káros kipufogógázok mennyiségét.

(A második oldalon a 2012-es családi autók népes kategóriája kerül terítékre.)



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark