Tarolnak a négyévszakos abroncsok – amit most írunk, azt érdemes átgondolni!

Nyomtatás

Egy érdekes sajtóközlemény érkezett ma szerkesztőségünkhöz a Continentaltól, amiből a tavalyi gumiabroncs-körképbe nyerhettünk bepillantást, már ami a hazai értékesítési számokat illeti. A sajtóanyag értelmében tíz éve nem volt olyan erős az abroncspiac, mint tavaly, ami egyrészt jó hír, másrészt pedig egyben logikus, hiszen szerencsére az autópiac is évről-évre erősödik.

Tavaly személygépjármű gumiabroncsból 4,2%-kal többet adtak el a gyártók, mint a korábbi esztendőben. Ezen belül a nyári abroncsok forgalma 1,5%-kal, a négyévszakosoké 19,6%-kal, míg a téli abroncsoké 6,1%-kal nőtt. És itt érdemes megállni egy gondolat erejéig, már ami a négyévszakos gumik fejlődését illeti: a mindössze egy év alatt regisztrált mintegy 20%-os plusz mellett nem lehet elmenni szó nélkül, főleg, hogy ez a nyári abroncsok fejlődésének az ötszöröse, míg a téli gumikénak bő háromszorosa. Sőt, a ‘hagyományos személyautókra’ szűrve 32,3%-os (!) volt a növekedés!

A négyévszakos abroncsok térhódítása tehát egyre nagyobb, és ez a tendencia várhatóan a jövőben sem fog változni. Alapvetően maximálisan érthető a fordulat, hiszen egyrészt egyre jobb négyévszakos keverékek/típusok lépnek piacra, Magyarország éghajlatának pedig eleve kedvez ez a műfaj, főleg a nem túl sokat (évi 10-15 ezer km-nél kevesebbet) autózók számára.

Való igaz, hogy mondjuk hóban jobb egy téli abroncs, de ne feledjük, hogy a közel 100 napos meteorógiai tél fennmaradó napjaiban a négyévszakos gumik jobban teljesítenek a téliknél. Márpedig az adott év időjárásának függvényében hazánkban 10% alatti a havas téli napok száma a meteorológiai tél folyamán, tehát a tél több, mint 90%-ában biztonságosabban autózunk egy négyévszakos szettel.

A nyári gumik létjogotultsága Magyarországon a meleg éghajlat miatt megkérdőjelezhetetlen – a nyári hőségben a nyári abroncsok egyértelműen jobbak, élvezetesebbek, mint a forró aszfalton kissé nyúlós négyévszakosok –, így bármennyire is furcsán hangzik, még az sem ördögtől való gondolat ám, ha a nyári gumikat télre egy ‘tél-orientáltabb’ négyévszakorsra cseréljük. Ugyanis ha az év ‘ideálisan gumizott’ napjait nézzük, összességében talán ezzel a kombinációval lehet a legoptimálisabban lefedni a 365 napot.

A szóban forgó tél-orientáltabb négyévszakost akár a szokásosnál korábban feltehetjük és kicsit tovább fennhagyhatjuk, amivel a nem várt időjárási meglepetéseket is ki lehet szűrni.

Gondoljunk csak bele: ha túl korán megjön a tél, vagy túl későn leesik egy nagyobb mennyiségű hó, máris jobban járunk a fent lévő négyévszakosokkal, mint a még fent hagyott/már feltett nyárikkal, egy korai melegfront esetén pedig szintén hasonló a helyzet, hisz nem ‘sütjük meg’ a téli gumikat.

Amennyiben egész évben ‘négyévszakoznánk’, némi kompromisszummal számoljunk, cserébe viszont nem kell órákat várakozni a néhány kivételektől eltekintve nem túl kellemes társaságot nyújtó, túlterheltségük miatt pedig rendszerint nem éppen szuperkedves gumisoknál, akiknél évente kétszer jól látható összeget hagyunk ott a cseréért, esetleg tárolásért.

Máskülönben otthon kell tárolnunk az abroncsokat, melyek sok helyet foglalnak, plusz alacsony évi futás esetén hamarabb megöregedhetnek, arról nem beszélve, hogy kell két felniszett, vagy mindig át kell gumizni a felnit, ami szintén nem ‘egészséges’, plusz jó drága. Mivel a négyévszakost egész évben használjuk, gyorsabban elkoptatjuk, és hamarabb válthatunk egy modernebb, frissebb, rugalmasabb szettre.

Ne értsenek minket félre, eszünk ágában nincs Önöket a ‘mindenes’ gumik felé terelni, ám mivel sokan számos negatív előítélettel bírálják őket – sokszor alaptalanul –, muszáj megemlítenünk nem elhanyagolható előnyeiket. Évi 20-25 ezer km felett nyilván mi is maradnánk a hagyományos ‘felállásnál’, de évente 10-15 ezer km-ig bizony sokak számára megfontolandó lehet az új trend.

Csak mellékszálon említem meg, hogy mi a szűk családban 4 szett négyévszakos abroncsot használunk (négy eltérő márkától, vagyis senki nem mondhatja, hogy részrehajlók lennénk), megelégedéssel.

Tudni kell, hogy csodák nincsenek és hóban érdemes óvatosabban közlekedni (jég esetén pedig otthon maradni, bár ez minden abroncsnál így van), de cserébe sok nyűgtől mentenek meg. Örök vitatéma ez, érvelni pedig órákig lehet, objektív igazság viszont nincs...




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark