A Nissan Juke-R különlegességének ára: 240.000 Ft/lóerő

Nyomtatás

Nagy a felhajtás a Nissan Juke-R körül. A kósza vágyálomból valósággá, majd sorozatgyártásra megérett példánnyá vált különlegességről szinte minden héten kiderül valami új információ. Nemrégiben még Dubai utcáján borzolta a kedélyeket száguldásával a GT-R alapjaira épített SUV, most viszont árával teszi ugyanezt.

Az erősen limitált példányszámban készülő szuper-Juke árcédulája igen masszív, Ferrarik és Porschék is megirigyelhetnék a rajta szereplő végösszeget: a hírek szerint 130.000.000 (igen, 130 millió) forintnak megfelelő összegért rendelhető a roppant egyedi izomkolosszus. A japánok biztosak a dolgukban, és még a csillagászati ár mellett sem kételkednek benne, hogy elkél jó néhány darab, miközben egy ’mezei’ GT-R a Juke-R árának töredékéért hazavihető.

„A világ minden táján elérhetővé tesszük a Juke-R-t a vásárlók számára, amely elsősorban a rendelés lehetőségét jelenti. A célcsoport a komoly gyűjtőket és a különlegességre fogékony befektetőket is felöleli. A Juke-R egy innovatív projekt, amely extrém alacsony példányszámban jelenik majd meg” – mondta David P. Reuter, a Nissan America elnöke.

Habár pontos számokról még nem beszél a gyártó, bizonyos források szerint mintegy 20-25 darabos szériára számíthatunk. Az eredeti koncepció szerint az első Juke-R még a 2010-es GT-R hajtásláncát hordozza magában, azaz 485 lóerővel tépi az aszfaltot, viszont a megrendelésre készülő többi darab már a legfrissebb technikával gördül ki a gyárból, azaz 545 lóerővel és 627 Nm-rel robban be a versenypályákra. Az első példányok gyártása már megkezdődött és várhatóan a nyár vége felé három darab leszállítása történik meg.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark