
A képeken látható, formáját tekintve talán akár egy újabb Batmobilként is helytálló négykerekű teljes neve Panoz Abruzzi Spirit of Le Mans. Nomen est omen, ahogy a latin mondást ismerjük, azaz a név előjel; és ez a Panoznál sincs másképp: a limitált Ambruzzi sorozat összes tagja a Le Mans szellemét idézi fel, a kezdetektől egészen a közeljövőig.
A sportautó extravaganciáját fokozza a minden egyes példányban elhelyezett plakett, amelybe egy adott évet, és az akkori Le Mans győztesét gravírozzák. A limitált példányszámban készülő, kézzel épített autót stílszerűen a Le Mans versenypályán mutatták meg a nagyérdeműnek. Összesen 81 példányt gyártanak majd belőle, ezzel ünnepelve a Le Mans-i verseny eddigi összes évét, 1923-tól 2013-ig – ugyanis a korlátozott számú sorozat utolsó darabja ekkorra készül el.
A Panoz mindenható ura, Don Panoz elmondta, a márka mindig is büszke kézzel készített autóira, melyek egyfajta „egzotikus automobil életérzést” közvetítenek majd mindegyik Abruzzi tulajdonosának. Megjegyezte, a modell megtervezésével a Panoz egy egészen új szintre emelkedett.

Bár az autót leleplezték, a pontos részletekkel még nem szolgálhatunk - egyelőre ezek gyári "titkok" -, ám annyi biztos, hogy orrmotoros, hátsókerékhajtású gépről van szó. Az erőforrásról is csak találgatások folynak: valószínűleg egy 590-600 lóerő körüli teljesítményt produkáló erőművet szerelnek a motorházba. A különösen szépséges forma modern technikát rejt, ugyanis a kocsitest olyan többrétegű kompozit anyagból készül, mely erősebb, ellenállóbb a szénszálból készültnél, emellett könnyebb is annál, fő előnye azonban az újrahasznosíthatóság, ami korunkban igen dicséretesnek számít.
Az autó stílusa meghökkentő, ennek ellenére kifinomultnak mondható, az ívek kellemes összhangot teremtenek. Az első és a hátsó lámpa is LED technológiával készül. Az különlegességet teljes mértékben úgy alkották meg, hogy az mind Európában, mind pedig a világ számos tájának számos országában legálisan vehessen részt a közúti forgalomban.
Az árak és a további részletek egyébként még lepel alatt pihennek, ám amint felfedik az illetékesek ezeket az információkat, természetesen tudósítunk a fejleményekről.

