2012. Május 23., Szerda

Frissitve:07:10:11

A Chevrolet elhozza Párizsba a praktikusabb Cruze-t

Nyomtatás

A komoly érdeklődésre való tekintettel a Chevrolet vezetősége úgy döntött, hogy a Kelet-Európában (és hazánkban) oly sikeres Cruze-nak elkészíti praktikusabb, ötajtós változatát, amely a gyáriak szerint méltó ellenfele lesz a Volkswagen Golfnak, az Opel Astrának, a Toyota Aurisnak és a többi alsó-középkategóriás modellnek.

Az újdonsággal első ízben a három hét múlva kezdődő Párizsi Autószalonon találkozhatunk, a koreai-amerikai cég azonban még a hivatalos debütálás előtt kiküldött 3 hivatalos fotót az idei év végén, vagy 2011 első felében piacra kerülő modellről - ezeket most mi is megosztjuk olvasóinkkal.

A forma terén gyakorlatilag nem kell semmi különlegesre számítanunk, az autó sziluettje hasonlítani fog az új Astráéhoz, bár szerény véleményem szerint kissé fura az élekkel tarkított, morcos orr-rész és a lekerekítettebb, lágyabb hátsó fertály elegye. A képeken, illetve a kiállításokon szereplő darab egyébként állítólag nem a végleges szériaváltozat, hanem csak az azt megelőző, hozzá nagyon hasonlító koncepció lesz.

Az újdonság csomagtartója alaphelyzetben nagyjából 50-60 literrel lesz kisebb a szedán változaténál (tehát nagyjából 400 literes lesz), a variálhatóság terén viszont már a szedán húzza a rövidebbet. A motorkínálat meg fog egyezni a négyajtóséval, egyedül a 143 lóerős 1,8-as benzines váltja majd le szerencsére a jó kis 140 lóerős 1,4-es turbós egység – a 113 lóerős 1,6-os benzines és a 125, illetve 150 lóerős kétliteres dízelek változatlan formában maradnak.


 

Hozzászólások  

 
#12010-09-04 23:12
Takarosra sikerült! Van apritanivalójuk a formatervezőiknek - visszafogták magukat az olyan elszállástól, h. "minek kilátni az ablakon?". Bizom benne, h. "folytatása következik".
P.S.: Remélem, az ára is "emészthető"!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark