Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Ferrari még idejében reagált a keleti piacok várható felvirágozására, így a Cavallino Rampante már 20 éve róhatja Kína útjait, hiszen éppen ennyi ideje, hogy az első 348 TS a Nagy Falon túl gazdára lelt. A jeles jubileum persze ünnepért kiált, s a fejlesztők nem is voltak restek egy 20 példányban limitált szériát elkészíteni, ami persze mindenki számára igencsak kívánatos lehet, hiszen az ágaskodó csődör erőteljes fellépését egy sárkány mitológiai motívumai is fokozzák.

Kínának készült, de a világ minden táján kívánatos

Érdemes a részleteken lovagolniAz alapokat egy 458 Italia adta, aminek fényezéséhez teljesen egyedi színt (Marco Polo Red) kevertek a Ferrari boszorkánykonyháján, amivel aztán az arany árnyalatainak kavalkádja képezhet kontrasztot. A meglepetések sorát gyarapítja, hogy a debütálás mellett a cég első, Olaszországon kívüli állandó kiállítása is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. A shanghai-i World Expo Park területén létesülő tárlat bemutatja a Ferrari teljes történelmét, miközben öt téma köré csoportosulva ad képet a legenda versenyzéssel egybefonódó születéséről.