2012. Május 23., Szerda

Frissitve:07:10:11

A Hyundai folytatja szárnyalását 2012-ben is

Nyomtatás

Még felsorolni is sok a Hyundai újdonságait, amellyel a 2012-es évre készül. A koreai márka folytatja az általa diktált iramot és rengeteg újdonsággal folytatja világhódító útját. Az eredmények pedig kézzelfoghatóak.

A Hyundai egyre nagyobb teret nyer hazánkban is. A nemrég még a márkák listájának végén (22. helyen) kullogó gyártó új modellekkel, versenyképes árakkal és élenjáró szolgáltatással 2011-re már felküzdötte magát a Top10-be, 3 százalékosra növelve a piaci részesedését. A jövő évnek is nagy ambícióval indul neki a márka: további fél százalékkal szeretnék növelni a részesedésüket, hogy teljesítsék a Hyundai által előre irányzott 5 %-os európai részesedési rátát.

Ehhez az új i30 nyújt majd komoly segítséget, amelynek első példányai már áprilisban megérkeznek hazánkba. Ekkorra viszont már a kombi verzió is bemutatkozik, sőt, az őszre nem lesz titkos a háromajtós verzió kiléte sem.

Az alsó-közepes megújulás mellett az i20 frissítése is bemutatkozik a Genfi Autószalonon. A tesztünket nem túl fényes eredménnyel záró kisautó teljesen új külsőt és belsőt kap, amely hangsúlyosabb lökhárítókat is tartalmaz. Ezek elöl 30, hátul pedig 25 mm-rel növelik majd meg a kisautó méretét, belül pedig a minőségibb középkonzolhoz az ehhez dukáló opciók járnak majd. Így például nyomógombos indítással és tükörbe épített tolatókamerával is találkozhatunk az újdonságban. Az 1,25 literes motor további 10 lóerőt erősödve immár 87 tagú ménest mozgósít, az 1,4 literes dízelmotor mellé pedig az új 1,1 literes, 70 lóerős háromhengeres is betársul. Az 1,4-es változatlanul 100 lóerővel áll majd rajthoz és továbbra is négyfokozatú automataváltóval is elérhető lesz.

Az újdonságdömpingnek még mindig nincs vége: még szintén a tavasszal New York-ban bemutatkozik a Santa Fe új generációja, amely mire Európába ér (szeptemberre) előfordulhat, hogy az ix45 nevet viseli majd magán. Ősszel kerül az alaposan megújult Genesis Coupé és a turbós Veloster is.

A szolgáltatások terén a megszokottan jó ötéves, kilométer-korlátozás nélküli garancia, segélyszolgálat és ingyenes állapotfelmérés, valamint a visszavásárlási garancia mellé társul a MyHyundai program, ami digitális alapokra helyezi az ügyfelekkel való kommunikációt, a szervizelés egyes folyamatát is beleértve.

Így tehát minden adott egy sikeres esztendőhöz, a márkában rejlő erőt pedig az is szemlélteti a tény mellett, hogy körülbelül 2,5 év alatt a teljes, immár 12 tagú modellpalettájukat lecserélték versenyképes modellekre, hogy a Hyundai sorra viszi el az elismeréseket, és nagyon jól szerepel a megbízhatósági felméréseken is. Bár a jelenlegi euró árfolyam negatívan érinti az összes autóimportőrt, ha az euró a jelenlegi szinten marad hosszabb távon is, a Hyundai szándékai szerint akkor is kitart a jelenlegi árak mellett.

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark