2018. Július 17., Kedd

Frissitve:09:49:23

A legjobb – az új Opel Insignia Grand Sport bemutatkozik (videóval frissítve)

Nyomtatás

Az Opel lerántotta a leplet a legjobb autóról, amelyet valaha készített: az új Insignia Grand Sportot már teljes valójában láthatjuk, és szinte mindent tudunk róla. A megújult középkategóriás sok tekintetben továbbfejlődött.

A Vauxhall jelvények senkit ne tévesszenek meg: a képeken látható autó villámos emblémával, változatlan megjelenéssel érkezik hozzánk Insignia Grand Sport néven, kijavítva elődje minden hibáját. Mik is voltak ezek? A nagy tömeg és az átlag alatti helykínálat mindenképpen. Előbbi tekintetben jó hír a bődületes, kb. 175 kilogrammos fogyókúra, amely főleg akkor hangzik jól, ha figyelembe vesszük, hogy az újdonság jóval nagyobb is lett elődjénél.

A tengelytáv például már önmagában 92 mm-rel gyarapodott, amelyet közvetlenül a hátsó utasok lábterének fokozására fordítottak a tervezők. A nyomtáv 11 mm-t nőtt, a tető pedig a dinamikus vonalak miatt 29 mm-rel alacsonyabb – reméljük, hogy ez a fejteret nem érinti túl hátrányosan. Mindenesetre az új formáknak a jó arányok mellett még egy előnyük van: a kedvező, 0,26-os légellenállási együttható. Technológiai oldalról az új, 32 szegmensből álló LED mátrix fényszórók hoznak változást, és természetesen hátul is fénydiódás világítást találunk.

Miközben kívül helyenként egészen egyedi az új Insignia generáció megjelenése, belül egyértelműen követi az Opel új irányvonalát, így erősen a kistestvér Astrára hajaz. Ez nem baj, sőt, mi kimondottan szerettük a kompakt modell letisztult, de jó anyagokból építkező utasterét, így feltehetőleg az új Insignia esetében is ez lesz a helyzet. A modellben újdonság a szellőztethető ülések masszírozó funkciójának megjelenése. A székek az elődnél 3 centiméterrel mélyebben ülnek, kiemelve a modell sportosságát.

Emellett fűthető szélvédőt és szélvédőre vetített kijelzőt is kérhetünk, de beérhetjük az előttünk és középen található kivetítőkkel is, amelyek támogatják a legmodernebb kapcsolódási módokat. Ehhez csatlakozik itt is az Opel Onstar programja, amely a telefonunkon, alkalmazáson keresztül kínál széleskörű hozzáférést a modellhez, de közvetlen segítségnyújtást is kínál. Ha már segítség: az asszisztens rendszerek is fejlődtek, a hátsó keresztforgalom-figyelő például már 20 méterre lát, a sávtartó rendszer és az önfékező rendszer pedig már több helyről ismerős lehet.

A motortérben kizárólag turbómotorokat találunk, amelyekhez hatfokozatú kézi vagy vadonatúj nyolcsebességes automataváltót kérhetünk – utóbbit kezdetben kizárólag összkerékhajtással. A négykerékhajtás szintén új fejlesztés, és két elektromosan vezérelt kuplunggal dolgozik. Új elektronikai rendszerek segítenek az áthangolt futóművekkel együtt a teljesítmény hathatós leadásában, a továbbfejlesztett adaptív lengéscsillapítás pedig még sokszínűbb rugózást ígér.

A sajtóközlemény a javát még későbbre hagyja, így nem nyilatkozik az erőforrásokról, de azt már biztosan lehet tudni, hogy egy új fejlesztésű, 1,5 literes négyhengeres turbómotort üdvözölhetünk a motortérben, amely 165 lóerőt és 250 Nm nyomatékot teljesít. Ennél izmosabb kiadásban 250 lóerővel érkezik a kétliteres turbómotor, amely összkerékhajtást és automataváltót is kap. A dízel kínálat a már ismert 1,6 és 2,0 literes új fejlesztésű egységeket hasznosítja, és kezdetben 110, 136 és 170 lóerős alternatívát kínál. Azonban ezek az egységek is jóval dinamikusabban és takarékosabban mozgatják majd az alapos fogyókúrán átesett modellt.

A típus a nagyközönség előtt Európában elsőként a március Genfi Autószalonon mutatja meg magát, ekkor számíthatunk a végleges műszaki adatok érkezésére is. A kombi változat rövidesen követi majd a szedán premierjét, és joggal számíthatunk SUV hangulatban fogant Country Tourerre is.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark