2018. Június 24., Vasárnap

Frissitve:04:01:54

A lepel lehull: ilyen a Maserati SUV-ja

Nyomtatás

Immár lassan négy éve, hogy a Maserati lerántotta a leplet SUV tanulmányáról, a Kubangról. Akkoriban egy ígéretet is tettek a gyáriak, hogy hamarosan sorozatgyártásban is elkészül a márka első hobbiterepese. Gyors fejlesztésről ugyan nem beszélhetünk, de most végre bemutatkozott a Maserati Levante névre keresztelt crossover SUV, amely végül a Genfi Autószalonon ünnepelheti majd premierjét.

A képek tanulsága szerint a Kubang csak kisebb változtatásokkal kerül szériába, a paletta logikus, meglepetésekben kevésbé gazdag bővülését szavatolva. A mérnökök nem sokáig gondolkodtak, és inkább saját portékájukat vették elő, így a formai hasonlóságok mellett a műszaki tartalom terén is a Quattroporte és a Ghibli adja majd a kiindulópontot.

Az alumínium vázszerkezettel és a könnyűfémből készülő elemekkel operáló SUV motorpalettája a már meglévő szerkezetekből áll majd, így teljesítményből nem lesz hiány. Az alapot a márka 3,0 literes V6-os turbósa adja majd, mely 350 és 425 lóerős változatokban lesz elérhető. A drágábbik változatba már a 3,8 literes V8-as kerül majd be, méghozzá 530 tagú ménest mozgósítva. A dízelpártiaknak is lesz alternatíva, méghozzá egy 3,0 literes V6-os képében, amely a hírek szerint 275 és 340 lóerős változatokban lesz elérhető. Hozzájuk nyolcfokozatú, bolygóműves automataváltó csatlakozik majd, amely természetesen összkerékhajtáshoz továbbítja a teljesítményt – a további műszaki részletekre még várni kell.

Noha igencsak sportos, már-már kupés tetőívet kap majd a Levante, méreteit tekintve mégsem a Porsche hasonló formákkal operáló, kisebbik hobbiterepesét célozza meg, hanem a nagyobbik Cayenne-t. Egyelőre az árak is csak találgatások, de a jól értesültek szerint 27 millió körül alakulhat majd a típus alapára, míg a legdrágább verzió akár a 60 millióba is belenyalhat majd.

A Levante első típusai még a tavasszal legördülnek a gyártósorról, ennek megfelelően pedig az egy hét múlva kezdődő Genfi Autószalon után már a rendelésfelvétel is megkezdődik.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark