A Hyundai már régóta híve a hidrogénes hajtásnak, amit a ma megnyílt Genfi Autószalonon leleplezett FE tanulmánnyal tovább erősít. A koreaiak az ix35/Tucson Fuel Cell képében 2013-ban, még ha igencsak korlátozott körülmények között is, de hivatalosan elsőként kínáltak üzemanyagcellás négykerekűt sorozatgyártásban, majd idén év elején a gyártó csatlakozott a Hidrogéntanács létrehozásához, mely egy globális kezdeményezés az üzemanyagcellás autók fejlesztésének és forgalmazásának támogatására. Nem csoda hát, hogy a svájci seregszemlére is egy hidrogénes koncepcióval készültek.
Végletekig letisztult formák - galériaA gyáriak komolyan gondolják a feladatot, hiszen 2020-ra – ami immár alig 3 év – 14, vagy még ennél is több környezettudatos modell bemutatását tervezik, noha ebben a számban a teljesen elektromos és üzemanyagcellás négykerekűek mellett a konnektoros és normál hibrid típusok is benne vannak. Az Ioniq azonban tökéletes példa rá, hogy a koreaiak nem veszik félvállról az ügyet, hiszen a Toyota Prius közvetlen ellenfeleként bemutatott típus már a kezdetektől kapható normál hibrid, konnektorról tölthető hibrid és teljesen villanyos kivitelben.
Az új, FE névre hallgató koncepció nem csak innovatív technológiájával, hanem látványos megjelenésével is igyekszik kitűnni. A gyáriak külön kiemelik, hogy a formákat a víz ihlette, mely az egyetlen anyag, amit kibocsát magából. Ennek megfelelően letisztult, mégis jövőbemutató megoldásokkal találkozhatunk: a hatalmas, összetett keréktárcsákat és a hátsó-oldalsó légterelőket leszámítva mindenhol egyszerű, lágy vonalakkal rajzolták meg a formatervezők az autót, miközben természetesen a légellenállás csökkentésére is odafigyeltek.
A kék dominál - galériaNem meglepő, hogy ismét a SUV kategóriát választották a koreaiak, hiszen úgy tűnik, hogy nem csupán múló divatról beszélhetünk a hobbiterepesek képében, és egyre több szegmensben veszik át a hatalmat az emelt hasmagasságú járművek. Az utastérben szintén az egyszerűség, és a kék szín dominál: hatalmas megjelenítőkön értesülhetünk minden információról, és egy tekerőgomb, illetve a váltó előválasztó karja kivételével szinte semmilyen fizikai kezelőszervvel nem találkozhatunk. A Hyundai különösen büszke a párologtató rendszerére, mely az autó által kibocsátott vizet felhasználva varázsolja kellemesebbé az utastér környezetét.
Az FE név egyébként a „Future Eco” rövidítéséből adódik, amit a Hyundai negyedik generációs hidrogén-üzemanyagcellás technológiájának alkalmazásával nyerhetett el a négykerekű. A rendszer 20%-kal könnyebb, mint a bevezetőben is említett elődje által használt megoldás, miközben 10%-kal hatékonyabb lett. A hatótávolság az egyelőre igencsak szegényes infrastruktúrát figyelembe véve 800 kilométerre adódik, hogy ne kerüljünk gondba a tankolással – ezt egyébként a 30%-kal jobb üzemanyagcella teljesítménysűrűségnek köszönheti az FE.
A gyáriak az utastér berendezéseinek ellátására hordozható akkumulátor csomagokat építettek be, melyeket külön is fel tudunk tölteni az autó töltőjén keresztül. Az FE egyébként egy 2018-ban érkező, szériagyártású Hyundai modell előfutára, mely nagy valószínűséggel szinte egy az egyben a koncepcióban megtalálható hajtásláncot kapja majd meg – persze a külső és a belső tekintetében jóval földhözragadtabb megoldásokra számíthatunk majd.



