
Hamarosan komoly összecsapásnak lehetünk szemtanúi. A luxuskategória határán egyensúlyozó két modell, a Porsche Panamera és az Infiniti M hibridverziója fog összecsapni – ám mi már most tudjuk a küzdelem végeredményét.
Az Infiniti adatai magukért beszélnek.Az Infiniti még korábban, az egyik brit autós magazin mérése alapján nevezte a világ leggyorsabb teljes hibridjének az általunk is tesztre fogott M35h-t. Az általuk mért 13,9031 másodperces negyedmérföldes gyorsulási adat valóban figyelemreméltó, főleg, ha azt vesszük, hogy a mérés nedves pályán történt. Mi viszont többszörösen is megtettük ugyanezt száraz aszfalton, és még lenyűgözőbb eredménnyel kellett szembesülnünk.
A gyári 5,5 másodperces 0-100-as sprintadatnál két tizeddel teljesített jobbat tesztautónk, a negyed mérföldes távolt pedig 13,48 másodperc alatt tett meg, 167,5 km/h-val átszakítva a képzeletbeli szalagot. Azt már csak zárójelesen jeleznénk, hogy mindehhez 8 liter alatti tesztfogyasztás társult, míg normakörünket szenzációs, 6,9 literből teljesítette a japán prémium szedán.
Körülölelő luxus és száguldás.
Az M35h képességeivel a gyártó illetékesei is tisztában vannak, ezért ízelítő videójukban a legközelebb álló konkurenst, a Porsche Panamera S Hybrid-et hívták ki. Papíron nagyon szoros versenyre lehet számítani. A német versenyző 380 lóerővel és 580 Nm-rel áll rajthoz a japánok 364 lóerejével és 620 Nm-ével szemben. Az Infiniti néhány centiméterrel rövidebb karosszériája viszont papíron 125 kilogrammal könnyebb. Ezt a hátrányt a Porsche oldaláról a váltó nyolcfokozatú – azaz vélhetően rövidebb – kialakítása segítheti ellenpontozni (az Infinitinek hét fokozattal kell gazdálkodnia).
Papíron a Porsche fél szekundummal lassabb teljesíti a 0-100-as sprintet és egy deciliterrel többet is fogyaszt. Ez a különbség pedig nagyon jó eséllyel a valóságban is visszatükröződik majd, így szinte biztosan nem tévedünk, ha eldöntöttnek tekinthetjük a küzdelmet. Viszont ami az általunk dízeles variánsban tesztelt és V8-as motorral próbált autót illeti, szinte biztos, hogy ha néhány kanyart is teszünk a versenyszakaszba, elsőként a Porsche szakítja át a célvonalat.
Sok kérdést már előre sem rejt magában a párbaj.
A futóművének komfortosabb hangolása persze mit sem csökkenti az Infiniti érdemeit. Főleg, hogy a jóval szerényebb felszereltséggel is mintegy 34,5 millió forinttól induló Porschével ellentétben már 16,67 milliótól elvihető és a presztízst leszámítva tudásban körülbelül ugyanannyit nyújt. Aki pedig spórolna és kanyarban is sportolna egyszerre, az választhatja az M37 S-t, amely az új regisztrációs adóval nagyszerű, 14,84 milliós áron kínálja magát, igaz, egyenesben 7 tizedmásodperccel lassabb hibrid társánál és három literrel magasabb az étvágya is.
A Panamera képességei is lenyűgözőek, de az M ár/érték arányával nem tudja tartani a lépést.
Aki pedig kíváncsi a fej-fej melletti küzdelem végeredményére, annak csupán 3-at kell aludnia: január 23-án érkezik a két V6-os hibrid modell csatáját bemutató videó.
