Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A BMW M550i xDrive motorházteteje alá hiába szuszakoltak a bajorok egy erős V8-ast, a 4,4 literes erőforrás hangja mégis kevésnek bizonyult egy ilyen kaliberű és stílusú prémium sportszedánhoz. A németek emiatt úgy döntöttek, hogy hanggenerátort alkalmaznak azért, hogy a sofőr által átélt vezetési élmény még teljesebb lehessen.

A felfedezést egy tulajdonoshoz köthetjük, aki az alvázszám ellenőrzésekor észrevette, hogy egy úgynevezett Active Sound Design is a rendszer részét képezi az új 5-ös BMW esetében. Mindez nem meglepő tény, főleg annak tükrében, hogy kifutó M5-ös (F10) is alkalmazott mesterséges hangokat a hangszóró rendszer segítségével, mégpedig az élvezeti faktor fokozásáért. Azok, akik a színtiszta motorhangokért rajonganak, nyilvánvalóan nem tudják őszintén üdvözölni ezt a hírt, hiszen mégis csak vegyül emiatt némi digitális szimfónia a biturbó V8 nyers harsonájába.

Egyébiránt számos BMW-ben létezik már ez a fajta mesterséges vérpezsdítés, hiszen az i8 hibridje ugyanúgy él a digitális hangjavítással, mint ahogy az M3 és M4 is. Ennek ellenére Carston Pries, az M divízió projektmenedzsere igyekszik eloszlatni a kedélyeket – a szakember elmondása szerint az elektronika által generált plusz hang minimális, mindösszesen 2-3%-ra tehető. Az M3 és M4 esetében például mechanikus úton oldották meg a vérmesebb hangot, mégpedig a 4000 1/perc fordulat felett nyitó aktuátorokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a kipufogógáz a hangtompítót megkerülje Sport és Sport Plus üzemmódban.

Utóbbi például nem generált, digitális hangot jelent, azonban mégis azt mondhatjuk, hogy nem 100%-osan eredeti. Ellenben az Active Sound Design modul már sokkal szofisztikáltabb munkát végez, hiszen nem csupán a fordulatszám alapján generálja a plusz hangot, hanem a motor aktuális terhelését és a gázpedál állását is figyelembe veszi. A megoldás állítólag olyannyira hatékony, hogy még a tapasztalt és vájt fülű rajongók is nehezen állapítják meg a meglétét.

Néhány ember minden bizonnyal visszautasítja ezt a funkciót, mondván az eredti, színtiszta motorhang az igazi, miközben másokat nem izgatja a mesterséges megoldás, és inkább élvezik az összhatást. Nem lenne meglepő mindezek tükrében, ha az M5-öt követően minden M modell megkapná 2017-től ezt a funkciót.