Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Amikor először megérkeztek az autonóm járművekkel kapcsolatos hírek, sokan csak csóválták a fejüket. Úgy tűnik azonban, hogy a sofőrök kezdik belátni, hogy például a reggeli ingázás és dugózás vagy autópályázás közben kifejezetten pihentető a vezetés helyett olvasni vagy telefonálni.

A kutatások szerint ma már egyre több autótulajdonos áll másképpen a dologhoz; egyre több az olyan közlekedő, aki nem bánja, ha az autó vezeti önmagát. Az Isurance.com legutóbbi felmérése is alátámasztja a megváltozott gondolkodásmódot. A júniusban megkérdezett, mintegy 2000, jogosítvánnyal rendelkező vezető közül 22 %-nak nagyon tetszik az önvezető autó, míg 53 % fontolóra venné egy autonóm modell megvételét. Csupán a fennmaradó 25 %, tehát a megkérdezettek negyede válaszolta azt, hogy sosem gondolkodna autonóm modell vásárlásán.

Mindez alátámasztja azt, hogy még mindig vannak emberek, akik kiélvezik a vezetés minden pillanatát, noha sok esetben a volán mögött eltöltött kilométerek java inkább csak nyűg. „Az emberek tisztában vannak azzal, hogy olyan autókat vezetnek, amelyeket részlegesen már számítógépek uralnak. Manapság pedig látják az új autókban felbukkanó ütközéselkerülő rendszereket és hallanak például arról, hogy a Google önvezető autója néhány éven belül sorozatgyártásba kerül. Az autonóm jármű nem fikció többé” – mondta Des Toups, az Insurance.com felelős szerkesztője. Ennek ellenére azonban a bizonytalanság továbbra is félelmet kelt az emberekben, hiszen 76 % válaszolta azt, hogy nem bízná rá gyermekét az önvezető autókra.