Ferrarikat reggelire: Genfben debütált a McLaren 720S

Nyomtatás

A rendkívül sikeres McLaren 650S utódjának genfi premierje nem meglepetés, hiszen a wokingi (Anglia) sportautógyártó már hónapok óta bejelentette, hogy Genfben készülnek leleplezni új középkategóriás fegyverüket, ami a találgatásoknak megfelelően végül 720S néven debütált.

Az újdonság fejlesztésének középpontjában az óriási teljesítmény, a még alacsonyabb tömeg, valamint a tovább javított aerodinamika állt. És ahogy az elvárható a szuperautó-szegmensben, a 720S minden tekintetben jobb elődjénél: könnyebb, hatékonyabb, gyorsabb, erősebb, merevebb, mozgékonyabb. Mindehhez persze nagyon komoly mérnöki munkára volt szükség, ugyanis már a 650S is szinte hihetetlen menetdinamikájáról és könnyű súlyáról volt híres. Azonban a ráfordított energia megérte: a 720S mozgása már a korábban közzétett ízelítő videó alapján is fantasztikus.

A 720S név a teljesítményre utal, vagyis 720 lóerőt sajtoltak ki a tervezők az új, M480T jelű 4-literes, és akár 8200/percig forgó (!) kétturbós V8-as motorból, ami a korábbi 3,8 literest váltja, és csúcsnyomatéka eléri a 770 Nm-t. Az új motor alkatrészeinek egyébként közel a fele új a 650S szívével összehasonlítva. Az erő a hátsó kerekekhez 7-fokozatú duplakuplungos automataváltón keresztül jutni el, brutális menetteljesítményeket biztosítva: álló helyzetből például 200 km/h-ra 7,8 másodperc alatt gyorsul a vadonatúj McLaren (100 km/h-ig 3 másodperc sem kell neki, a negyed mérföldet pedig 10,3 szekundum alatt futja), ami még a limitált 675LT teljesítményénél is jobb érték. És a fék épp ilyen lenyűgöző: 200 km/h-ról 4,6 másodperc alatt, 117 méteren (!) áll meg a 720S a karbon-kerámia fékekkel, megközelítve a legendás P1 értékét.

A végsebesség szintén óriási, eléri a 340 km/h-t. A gyári vegyes fogyasztás pedig mindössze 10,7 l/100 km, bár ez vélhetően senkit sem érdekel a gyártón kívül, akinek a szabályozások miatt fontos a visszafogott károsanyag-kibocsátás, ami egyébként 249 g/km. Ahogy azt a McLarentől megszokhattuk, rengeteg szénszálas anyagot használtak fel a tervezők az autóhoz, persze a pilótafülke (cockpit) is karbonból készül. A felfüggesztés szintén alapjaiban újult meg, nem hiányzik a McLarenre jellemző óriási, hidraulikus működtetésű hátsó ‘fékezőszárny’ sem, és a belső is a kor igényei szerint fejlődött tovább, a központi érintőképernyő persze itt sem maradhatott el.

A könnyű anyagoknak köszönhetően a McLaren 720S üres tömege 1,3 tonna alatti (!), ami egyedülállóan alacsony érték a kategóriában, így nem csupán jóval erősebb például egy Ferrari 488 GTB-nél a McLaren (a konkurens középmotoros Ferrari 670 lovas), de könnyebb is. És hogy mennyi az annyi? Angliában a McLaren 209 ezer fontos alapárat jelentett be, ami mintegy 75 millió forintnak megfelelő összeg, amit persze a sok-sok extrával még bőven feljebb lehet srófolni.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark