2012. Május 23., Szerda

Frissitve:12:03:28

Ford Focus, 400 lóerővel? - új ST és RS modellek a láthatáron

Nyomtatás

Derrick Kuzak, a Ford termékfejlesztési főnöke a napokban azt nyilatkozta, hogy az új Focus csapott hátú kivitelének felpaprikázott ST verziója már ősszel, a Párizsi Autószalonon bemutatkozik. Kuzak úr azt is hozzátette, hogy az új ST már a gyártó EcoBoost névre keresztelt motorjával lesz felvértezve, így a jelenlegi 2,5 literes, turbós, 225 lóerős teljesítmény leadására képes soros öthengeres erőforrást egy kétliteres, szintén turbós, ám ezúttal négyhengeres egység váltja, melynek 203 lóerős kiviele a ráncfelvarrott S-MAX-ból, Galaxyból és Mondeóból lehet ismerős. A motor azonban ezeknél biztosan erősebb lesz, számításaink szerint valahol 240-250 lóerő környékén alakul majd maximális teljesítménye. A termékfejlesztési főnök szerint a márka célja az ST-vel nem más, minthogy egy olyan modellt alkossanak, mely többek között teljesítménye révén is képes lesz derekasan helytállni kategóriájában.

Abban az esetben viszont, ha valakit még mindig kétségek gyötörnének az ST talpraesettségét illetően, azoknak megsúgjuk, hogy az új Focusból is készül majd RS verzió. Ahogy az lenni szokott, a gyártónak az előző generációnál még vadabbra és még erősebbre kell majd megálmodnia autóját, ami annyit jelent, hogy az eddigi 305 lóerő helyett valahol a 400-as érték alatt egy kicsivel kell majd keresnünk maximális teljesítményét. Most bizonyára sokan kérdezik, hogy „Majd’ 400 „paci” egy széria Focusba?”. Hát, igen, itt tartunk. És hogy is valósítható ez meg? Például hibrid hajtással. A hírek szerint a Ford a legújabb Focus RS orrába az ST tovább erősített kétliteres egységét helyezné, melyet rendszerbe kapcsolna egy elektromotorral.

Az következő RS teljesítményben még az RS500-zal is könnyedén felveszi majd a versenyt, de annál gazdaságosabb működést és alacsonyabb károsanyag-kibocsátást tesz lehetővé, amit persze az elődnél kisebb hengerűrtartalmú benzinmotornak és az elektromotornak a számlájára írhatjuk. A rendszer egyébként akaratlanul is négykerékhajtást kölcsönözne az RS-nek, mivel a hibrid hajtás elektromos fele a hátsó tengelyre hatna...

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark