A hivatalos sajtóanyag szerint tiszta és csendes járású az Opel vadonatúj háromhengeres benzinmotorja, amely a szeptemberi Frankfurti Autószalonon ünnepli világpremierjét, ám már elöljáróban lerántotta róla a leplet a gyártó. Az Opel illetékesei hivatalosan még nem erősítették meg, de az újdonságot Szentgotthárdon hazai kezek (is) fogják produkálni, úgyhogy esetében egy újabb igazi hungarikumról beszélhetünk.
A 115 lóerős csúcsteljesítményű egyliteres, háromhengeres turbómotor előnye, hogy már alul is igencsak nyomatékos: pöttöm méreteit meghazudtolva 166 Nm-t fejt ki 1800 és 4700/perc között. A közvetlen befecskendezéses 1.0 SIDI Turbo teljes működési tartományában nyomatékosabb a hasonló teljesítményű, s nagyobb lökettérfogatú szívómotoroknál, miközben fogyasztása akár 20 százalékkal is szerényebb lehet az Opel jelenlegi 1,6 literes szívómotorjával összehasonlítva, így akár 100 g/km alatti széndioxid-kibocsátás elérését teszi lehetővé az új háromhengeres. A 115 lóerő és a 166 Nm mellesleg valóban szép páros, ám halkan megjegyezhetjük, hogy a Ford-féle, szintén háromhengeres 1.0 EcoBoost egység akár 125 lóerőt és 200 Nm-t képes produkálni.
Az Opel Adamban debütál az új 1-literes, 115 lóerős 3-hengeres benzines
A jövőre az ADAM kisautóban egy új, mindössze 37 kilós, alig 38 cm hosszú és maximum 220 Nm átvitelére képes hatfokozatú sebességváltóval együtt debütáló 12-szelepes 1.0 turbó egy friss három- és négyhengeresekből álló, 1-1,4 literes motorcsalád első tagja, és egyik érdekessége a kis tehetetlenségű, vízhűtéses turbóval összecsavarozott kipufogócsonk integrálása az alumínium hengerfejbe, amely többek között a töltőnyomás gyors felépüléséhez vezet. A hatfuratos porlasztók a hatékony égés érdekében a dugattyúk középvonalában állnak, a motor lélegzését változó vezérlés segíti. Változó szállítású olajszivattyú és kikapcsolható vízpumpa járul még hozzá a kedvező fogyasztáshoz.
S hogy mi a helyzet a járáskultúrával? A tervezők tiszta lappal indultak, így eleve kiküszöbölhették a háromhengeres motorok vonzerejét csökkentő „sántikáló” járást. Az alumínium présöntvény blokk éppúgy csökkenti a zajkisugárzást, mint a súlyt. A nagynyomású üzemanyagcsöveket és porlasztókat szerkezetileg elkülönítették a hengerfejtől, hogy minimális legyen a lüktetés átvitele, míg a szivattyút és a csöveket akusztikailag tökéletesítették. Fontos szerepet játszik az olajteknőben elhelyezett kiegyensúlyozó tengely is. Csendes, invertált fogazású lánc hajtja a főtengellyel azonos fordulaton, de ellenirányban. További akusztikai jellemző a felső és első motorburkolat, a szívócső és a vezértengely-ház optimalizálása, a főtengely szigetelése öntöttvas csapágyfedél-betétekkel, a sziszegésmentes turbófeltöltő és az acél olajteknő.
Az új motorhoz friss fejlesztésű 6-fokozatú kézi váltó dukál
Mindezek eredményképp a gyári közlemény szerint egyrészt finomabban működik az új 1.0 SIDI Turbo a többi háromhengeresnél, másrészt pedig csendesebb számos négyhengeresnél. Próbapadon például teljes gáznál, a teljes fordulatszám-tartományban halkabb az ugyanilyen teljesítményű 1,6 literes benzines turbónál, s az autóban így egyáltalán nincs szükség plusz zajszigetelésre, bonyolult motorfelfüggesztésre vagy segédvázra. Persze nem kérdés, hogy a puding próbája az evés, így alig várjuk, hogy a frankfurti premiert követően mi is nyúzópróbának vessük alá a kis turbómotort, amely az év végétől egyre több Opel-modellben lesz megtalálható.
