2018. Augusztus 20., Hétfö

Frissitve:02:02:45

Itt a Ferrari legerősebb szívómotorosa, a 812 Superfast

Nyomtatás

A Ferraris berkekben már egy ideje rebesgették az F12 Berlinetta továbbfejlesztett kiadásának érkezését, azonban a lepel lerántásával az olaszok minden képzeletet felülmúltak. Az utód, a Genfi Autószalonon debütáló 812 Superfast a Ferrari 70 éves történelmének legerősebb orrmotoros szériamodelljeként mutatkozik be.

A legnagyobb durranást nem hagyhatjuk a végére, ezúttal mindenképp a motorral kell kezdenünk: a maranellóiak V12-ese a frissítéssel párhuzamosan öblösebb is lett, a 200 köbcentis növekedést követően immáron 6,5 literes lökettérfogatú az erőforrás. A Ferrari szívómotorja szinte hihetetlen képességekkel rendelkezik, hiszen 800 lóerőt tud az egekbe szökő 8500-as percenkénti főtengelyfordulatnál, miközben 7000 1/percnél jelentkezik a 718 Nm-es maximális forgatónyomaték. A brutális teljesítményű szívómotor erejét hétfokozatú duplakuplung továbbítja a hátsó kerekek felé, minden eddiginél gyorsabb gangolásokkal.

Mindezek tükrében már nem is meglepő, hogy a maranellóiak büszkesége mindösszesen 2,9 szekundum alatt futja meg a 0-100-as sprintet, csúcssebessége pedig 340 km/h. Ez nagyjából hasonló az F12tdf produkciójához, azonban az utóbbi, kiélezett verzió kisebb teljesítmény, ám csekélyebb tömeg mellett tudja mindezt. A Ferrari tehát méltó módon int búcsút a szívókorszaknak, hiszen a tizenkét hengeres csúcsmodell utódja már biztosan turbós vagy elektromos segítséget kap.

Az F12 és a 812 evolúciójában a másik nagy változást a kormányrendszer jelenti, hiszen az olaszok ezúttal alkalmaztak elsőként tisztén elektromos rásegítésű szerkezetet. A kormánymű együtt dolgozik a 488 GTB-ben is szereplő Slide Slip Control néven futó rendszerrel, még agilisabbá téve a bestiát. Amennyiben ez nem volna elég, a Virtual Short Wheelbase névre keresztelt asszisztens a hátsó kerekek kormányzásával kelti rövidebb tengelytávú konstrukció hatását.

Akárhogy is, a 812 Superfast messze nagyobb előrelépést jelent az előd F12 Berlinettához képest, mint amire számíthattunk. Persze mindez alapvetően a technikára igaz, hiszen a külső alapformákat nem érinti jelentőségteljes változás. Persze a hátsó traktust alaposan átdolgozták az olasz szakemberek és minden elem új, aminek a célja az volt, hogy még agresszívabb, lenyűgözőbb legyen a végeredmény.

Nem hiányoznak az aerodinamikai képességeket fokozó megoldások sem, mi több, aktív elemek is szerepelnek a repertoárban. Az utastérben jóval kevesebb az újdonság, de azért az áttervezett műszeregység mellett nem mehetünk el szó nélkül. A Ferrari lenyűgöző újdonsága tehát hamarosan a Genfi Autószalonon lesz első ízben látható, azt követően pedig a rendelések és a gyártás is kezdetét veszi. Az árcédula vélhetően 85-90 millió forint környékére várható.




Hozzászólások  

 
#1 Andras79 2017-02-16 20:52
Mostmár nagyon tényleg meg kellene nyerni azt a lottó ötöst, és már rohannék is venni egy ilyen 812 Superfast-ot, egyrészt mert tényleg nagyon szuper és még fast is, ráadásul 90 milla nem is olyan sok pénz érte, pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy húsz év múlva kb. 1 milliárdért lehet majd eladni ezt a gépet! ;-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark