
A japán Subaru igencsak kis gyártónak számít az autóiparban, ami egyben azt is jelenti, hogy a korlátozott humán illetve anyagi erőforrások okán rendszerint lassabban őrölnek a fejlesztés malmai az egyébként is igencsak konzervatív felfogású márkánál, azonban a Subaru köszöni, jól van, a jövőben pedig természetesen tartani akarja a lépést a többi gyártóval.
A Viziv Future minden szempontból jövőbe mutató
A fejlesztési akaratot pedig mi sem bizonyítja jobban, mint például a márka két vadonatúj tanulmánya, amelyek a kapuit rövidesen megnyitó Tokiói Autószalonon fognak színre lépni. Mivel egyelőre koncepciókról van szó, ilyen formában a szériagyártásra hiába is várunk, azonban nem nehéz kitalálni, hogy néhány változtatással és fejlesztéssel hasonló formában fognak sorozatgyártásba kerülni a friss négykerekűek.
A Subaru is óriási érintőképernyővel képzeli el az utasterek jövőjét
Az egyik újdonság az ötajtós Impreza koncepció, a másik pedig a VIZIV Future nevű crossover (a VIZIV mozaikszó az angol Vision of Innovation, vagyis az innováció víziója szóösszetételre, a Future pedig a jövőre utal), amely minden bizonnyal a Forester utódja lehet. Mindenekelőtt nagyon fontos információ az újdonságokkal kapcsolatban – ez főleg a VIZIV-re igaz -, hogy a jövőbemutató modellek számos asszisztens rendszerrel vannak felszerelve, így igyekeznek előkészíteni az önvezető modelleket.
Hibrid hajtáslánccal (is) érkezhet a Forester utódja
Szintén érdekes a VIZIV hajtáslánca: egy friss fejlesztésű hibridrendszert találunk a lemezek alatt, ami azért is különösen érdekes, mert a Subaru eddig nem éppen a hibridautókról volt híres, de ezek szerint a kis japán cég is a hibridtechnikában hisz a jövőre nézve. Persze a Subaru hű marad önmagához és a villanymotorhoz egy 1,6 literes turbós benzinmotort rendel hozzá elsődleges hajtásként. A VIZIV pedig mellőzné a híres szimmetrikus összkerékhajtást, ehelyett az első tengelyt a benzines egység, a hátsót pedig a villanymotor hajtaná, így jönne össze az összkerékhajtás. A habot a tortán az egymással szembenyíló ajtók jelentik, amelyek szintén a komoly innovációt erősítik.
A japánok így képzelik el az Impreza utódját - szerintünk jó úton járnak...
Az 5-ajtós Impreza koncepció nem épp olyan érdekes, mint a VIZIV, azonban kétségtelenül nagyon fontos a Subaru számára, hiszen a márka legnépszerűbb modelljének, a kompakt Imprezának a jövőjét vetíti előre. Ez esetben inkább csak egy dizájntanulmányról van szó, vagyis a lemezek alatt nem találunk olyan izgalmas technológiai csemegéket, mint a VIZIV esetében. A formai összhatás mindenesetre kiváló (már amennyire ki lehet indulni a rajzolt skiccekből), szerintünk nagyon sokan örülnének, ha a következő Impreza generáció valahogy így festene – az autóból sugárzik a dinamika.
Az ötajtós Impreza koncepcióról hátulnézetből is sugárzik a dinamika
Mindent egybevetve örömteli, hogy a Subaru kis fejlesztőgárdája is ilyen iramban dolgozik, a két tokiói tanulmányból kiindulva pedig érdekes jövőre és komoly innovációkra számíthatunk a japánok háza táján.
