
Manapság a kompakt modellek harca talán a legkiélezettebb, ahol épp emiatt nem szabad hibát véteni. A vásárlók ráadásul igénylik a szélesebb választékot, így a kombi verziókat is, melyek mára elengedhetetlen szereplői a szegmensnek – épp ezért a Honda is ezen nyomvonalon haladva bővíti Civic családját.
A koncepciómodell már el is készült, s a Genfi Autószalon forgatagában ezt a típust is megpillanthatjuk majd. Noha az újdonságra tanulmányautóként kell tekintenünk, a fotók alapján is megmondhatjuk, hogy a szériamodell egy korai változatával van dolgunk. Lényegében a különlegesebb fényszórók és a sportosságot hangsúlyozó aerodinamikai eltávolításával akár az utcára is képzelhetjük a japánok puttonyosát.

A hamarosan elkészülő, végleges Civic kombinak olyan ellenfelekkel kell farkasszemet néznie, mint a minap megérkezett Volkswagen Golf Variant vagy a Ford Focus puttonyos verziója, s akkor még a Kia Cee’d, a Hyundai i30 és a Chevrolet Cruze kombijáról nem is beszéltünk. A svájci kiállításon a Honda már új fejlesztésű dízelmotorjával szereli a Civicet: az 1,6 literes öngyulladós 120 lóerőt teljesít 4000-es percenkénti főtengelyfordulaton, míg csúcsnyomatéka 300 Nm 2000-nél.
