Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Malajziáról annak ellenére sem az autógyártás jut eszünkbe, hogy az ország hazánkhoz hasonlóan sok szépet ad a nagyvilág kikapcsolódásra vágyó üzletembereinek. Mindezen pedig érdemes lehet változtatni, hiszen a Bufori személyében egy olyan feltörekvő márkát üdvözölhetünk, ami a Rolls-Royce babérjaira törne, s bár a kezdeményezés egyelőre gyermekcipőben jár, a Pekingben debütáló Geneva koncepcióval a név könnyedén berobbanhat a köztudatba.

Komolyan kellene venni - galériaA típus a manufaktúra alapelveit vallja, így külső megjelenésében a klasszikus stílusjegyeket kívánja ötvözni napjaink iskolájának minden vívmányával, de az összkép mégis szokatlan az európai szemek számára. Az öreg kontinensen szintúgy nem szokványos a 6,4 literes HEMI blokk gurgulázása, ami az 5,4 másodperces sprint ideje alatt is borzolja a kedélyeket; egészen addig, míg a 280 km/órás végsebesség mellett meg nem feledkezünk az őserő forrásáról.

Dilemma - Előre, vagy hátra?

Látható hát, hogy a 470 lóerős teljesítmény, és a 630 Nm-es maximális nyomaték nem teszi nevetség tárgyává a V8-ast, s nem nevetünk a lelkiismeretes munkával megkomponált utastér láttán sem. A kézimunka áldásos hatása azonnal tetten érhető, s alaposan kutakodva, még arról is tájékoztatást kaptunk, hogy az indítókulcs is bőrbe öltözik, s kívánságra bizonyára még a nevünk is ráhímezik.

A kisebb bakikat kompenzálja a lelkesedés

A méretes fotelek eltérő színű szegélye is a legkifinomultabb részletek egyike, s a négyzónás klíma ódivatú kijelzője mellé a lehajtható tálcára biggyesztett táblagépek kívánnak némi modern hatást csempészni. Kétség sem férhet, ahhoz, hogy a csomagtartóból előcsúszó szerszámok közé is elrejthetünk néhány üveg Dom Pérignon-t, amit a királyi trónuson elfogyasztva még ahhoz is kedvünk támadhat, hogy szemügyre vegyük a cég kínálatának másik büszkeségét is.

A hátulját szándékosan rejtettem el, de egyébként ígéretes lehetne a La Joya is

A Bufori La Joya ugyanis egy igazi brit urat igyekszik több-kevesebb sikerrel sportzakóba öltöztetni. A V6-os motorral szerelt típus legnagyobb erénye azonban az achilles-sarka is egyben, hiszen a 2,7 literes, 172 lóerős erőforrás 9,1 literes fogyasztása és 298 gramm/kilométeres CO2 kibocsátása csak az Euro négyes besorolás lécét képes megugrani, ami sajnos kevés ahhoz, hogy bárki fantáziát láthasson az egyre ígéretesebbnek festő modellek európai importjában.