Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egyes autógyártók alapos titkolózással fokozzák a rajongók és a vásárlók izgalmait, mások szép lassan csepegtetve az információkat tartják fenn a média és a közönség figyelmét. Persze mindkét módszer hatásos lehet, amennyiben okosan csinálják, a Porsche a 918 Spyderrel azonban kétségkívül jól teszi, hogy megosztja a legfrissebb híreket.

Igazi különlegesség született - galériaA 918-ról már a fejlesztés korai stádiumában is láthattunk képeket, ám ezúttal mesés galérián, versenypályán haladva kapták lencsevégre a hibrid szupersportautót. A Carrera GT-hez hasonlóan kizárólag balkormányos verzióban megépülő szuperautóért honosítva alsó hangon is 230 millió forintot kell otthagynunk, de a jobban felszerelt változatok megszerzéséhez negyedmilliárd forintnál is több szükséges. A tekintélyes összeg tekintélyes műszaki tartalommal is párosul.

Az erő nagy részét egy 4,6 literes, középre elhelyezett, szívó V8-as szolgáltatja. A benzinmotor már alapból is 588 lóerővel és 500 Nm nyomatékkal ruházza fel a 918 Spydert, ám munkáját elektromotorok is segítik. Az első és a hátsó tengelyen elhelyezett egy-egy hajtómű összesen további 249 lóerőt adhat még, amelyből 117 kerül előre, a többi a versenysportból származó V8-assal együtt a hátsó kerekeket hajtja.

A rendszer összteljesítménye így nem kevesebb, mint 806 lóerő és 780 Nm - utóbbi ráadásul az elektronok segédletének köszönhetően már 1000-től egészen 4000 fordulat/percig jelen van.

Félelmetes erők dolgoznak odabenn - galériaAz elektromotorok ereje 6,8 kWh-s lítium-ion akkumulátor-csomagból érkezik. A töltést hagyományos hálózatról 2 óra alatt, gyorstöltővel (amely önmagában 6 millió forintos extra) fél óra alatt végezhetjük el. Ezzel a motorok 25 kilométerig önállóan is képesek mozgatni a 918-at. Ennek köszönhetően az első 100 kilométeren 3 literes fogyasztást is el tudunk érni, amely lehengerlő adat, még akkor is, ha lemerült akkumulátorokkal útnak indulva már közel egy literrel magasabb étvágyat számolhatunk. 4 l/100 kilométer egy 806 lóerős összteljesítményű autótól.