Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Bentley hamarosan érkező, Bentayga névre hallgató SUV-járól már rengeteg információt csepegtettek ki a gyáriak, az álcázott prototípusról készült képekről és az autó utasterét beharangozó videóról nem is beszélve. A bemutatkozás már bizonyosan nincs messze, főleg azok után, hogy valahonnan kiszivárgott néhány kép az autó igencsak hitelesnek tűnő kisméretű modelljéről.

Ugyan száz százalékig nem lehetünk biztosak benne, hogy a játékautó megfelel a valóságnak, a kémfotókon látott álcázott prototípusok vonalait megvizsgálva bizony úgy tűnik, hogy a Bentaygát láthatjuk. A vadonatúj Q7 alapjaira épülő luxusterepes mind elöl, mind pedig hátul a Bentley más modelljeiről már ismert formákat örökölte, amik a márka számára eddig ismeretlen kategóriába érkező autón is jól állnak – miután a mérnökök csiszoltak rajtuk az EXP 9 F koncepcióhoz képest.

Bár a képek nem jó minőségűek, a lényeg így is látszik

Noha eddig csak álcázva láthattuk az autót, a főbb vonásokkal kapcsolatban nem voltak kétségeink, az aprólékosan kidolgozott modellen már a finomabb részleteket is megfigyelhetjük. Így például a hatalmas üvegtető, a körben végigfutó króm díszcsík, a visszafogott hátsó légterelő és a sűrű mintákkal megáldott hűtőrácsok sem maradtak titokban.

Hatalmas üvegtető és töméntelen luxus

Az utastérről nem készültek fotók, de a luxus kivitelezés és a hatalmas helykínálat magától értetődő, míg néhány részletet már a gyáriak által kiadott kisvideón is megfigyelhettünk. A motorháztető alatt egy vadonatúj, 6-literes ikerturbós W12-es erőforrás foglal majd helyet, melynek 608 lóereje és 900 Nm-es nyomatéka az ígéretek szerint 300 km/h feletti végsebességet biztosít majd a Bentaygának.

A terepesnek is jól állnak a tipikus Bentley stílusjegyek

A későbbiekben több motorral is megjelenhet majd a luxus SUV, köztük egy V8-as ikerturbóssal és talán egy turbódízellel is – utóbbi egyébként első ízben kerülhetne egy Bentley motorterébe. A hírek szerint egy konnektorról tölthető hibrid variáns is elérhető lesz, ám ez legkorábban 2017-ben kerülhet piacra. A jövő hónapban megrendezésre kerülő Frankfurti Autószalonon már bizonyosan minden részletet megtudhatunk az autóról, ám az sem kizárt, hogy az interneten már azelőtt megmutatják nekünk a Bentaygát az angolok.