A Volkswagen Polo immáron 4 éve van a piacon, épp ezért a ráncfelvarrás a wolfsburgiaknál sem maradhat el. Az új kisautó tavasszal, a Genfi Autószalonon mutatkozik be, ám a gyártó már most megosztott minden fontos információt a frissítéssel kapcsolatban – új motorok, hatékonyabb működés és alacsonyabb fogyasztás áll az ígéretek között.
Alig észrevehető a külső frissülés - galériaA külső változtatásokról nem tudunk novellákat írni, a németek ugyanis roppant óvatosan nyúltak hozzá a Polóhoz, minimálisan átrajzolt hűtőmaszk, új első lökhárító és néhány finom módosítás a hátsó traktuson és új hátsó lámpa – mindösszesen ennyi elegendő volt, hogy fiatalabbnak tűnjön a Volkswagen büszkesége. Persze a fényszóró immáron ledes a magasabb felszereltségű példányokban.
Az utastérben áttervezett, akár 5 vagy 6,5 hüvelykes érintőképernyővel (tolatókamera is szerepel az opciós tételek között) ellátott középkonzol, teljesen új óracsoport és kormánykerék várja a sofőrt. A biztonság terén a ráfutásgátló és a városi vészfékező funkció jelent előrelépést, illetve immáron adaptív tempomat is elérhető lesz a Polóhoz.
A külsőnél sokkal fontosabb, hogy a motorháztető alá sok-sok újdonság érkezik, csupa Euro 6-ot teljesítő motorral, szériában start-stoppal: a VW rögtön három teljesítményszinten nyújt 1,4 literes, háromhengeres dízelmotort a Polóhoz.
A motorkíálat újult meg igazán - galériaAz alap gázolajost a 75 lóerős verzió személyében ismerhetjük meg, míg a következő lépcsőfokokat a 90 és a 105 lovas változat jelenti. Ezzel a gyártó kiváltja az 1,2 literes dízelmotort, valamint ezentúl az 1.6 TDI sem lesz kapható a kis Volkswagenhez. A 75 lóerős modell, azaz a Polo BlueMotion TDI továbbá 210 Nm-es csúcsnyomatékot biztosít már 1500-as percenkénti főtengelyfordulattól, de természetesen a legnagyobb dobás a fogyasztás: a leggyengébb dízelmotoros Polo megelégszik mindösszesen 3,2 liter gázolajjal 100 km-en, ami 82 g/km-es kibocsátásnak felel meg. A 90 lóerős verzió 3,4 litert gurít le, aminek köszönhetően 21 %-kal gazdaságosabb, mint az ugyanilyen teljesítményre képes, leköszönő 1.6 TDI.
A benzineseknél az alapot az ugyancsak háromhengeres motor jelenti az 1.0 MPI személyében, méghozzá 60 és 75 lóerővel – BlueMotion verzió 4,1 literes fogyasztással és 94 g/km kibocsátással kecsegtet.
A legkomolyabb kisautó - galériaA Polo továbbá kérhető lesz a már ismert, négyhengeres 1.2 TSI-vel, amely 90 és 110 lóerős változatban lesz elérhető. A GT modell 10 lóerővel gyarapodott, így az 1.4 TSI 150 lóerővel és hengerlekapcsolással szolgálja a sportosabb Polót. A kínálat csúcsát a GTI jelenti, amely esetében az 1,4 feltöltött literből 192 lóerőt préseltek ki a mérnökök.
A motorokhoz öt- és hatfokozatú kézi váltó társul alapvetően, azonban természetesen nem maradnak el a hétgangos, duplakuplungos DSG automaták sem. A vásárlók 15-17 hüvelykes felnivel kérhetik majd az autót, fényezésből pedig 15 féle áll rendelkezésre. Az első példányok júliusban érkeznek meg a kereskedésekbe.



