
Bár közútra teremtette a Mercedes-Benz a C63 AMG Coupe Black Seriest, a versenypályákon is minden bizonnyal több ízben találkozhatunk vele, ugyanis a német túraautó bajnokság, a DTM hivatalos biztonsági autójává választották. A csillagos kupé és egy M3-as BMW váltja majd egymást versenyről versenyre.
Korábban az Audi és a Mercedes adta a biztonsági autókat 2000 óta, az ezévi döntés értelmében viszont visszatérnek a bajorok, és az Audit egy M3 váltja le.

Ráadásul közben maga a DTM is roppant izgalmak elé néz, hiszen a történelemben elsőként üdvözölhetünk olyan szezont, amikor mindhárom német prémiumgyártó aszfaltra küldi autóit, hiszen az Audi, a BMW és a Mercedes is küzd majd a jobb helyezésekért.
A Német Motorsport Szövetség, a DMSB fennhatósága alatt a 44 esztendős Jürgen Katelholz dirigálja majd a biztonsági autót. A feladata, hogy a maximális biztonságot nyújtsa mind a versenyzők, mind a felügyelők, de természetesen a nézők számára is, mikor az extrém időjárás vagy nagyobb horderejű balesetek megkövetelik a közbeavatkozást.

A C63 AMG Coupéból előléptetett biztonsági autó marad a gyári képességeinél, azaz a motorhoz és a futóműhöz nem nyúlnak az átalakítások során, s az 517 lovas V8-as erőforrás bizonyára kiválóan alkalmas a feladat ellátására. Kötelező kiegészítőként viszont természetesen szerepel a fényhíd, illetve AMG sport kipufogórendszer kerül az autó alá, ami így igazán kívánatos V8 orgánummal vezetheti fel a mezőnyt. Utóbbit nyilvánvalóan a nézők kedvéért eszközölték, mi pedig örömmel halljuk, hogy a németek ennyire odafigyelnek minden apró részletre a DTM-ben.
