Hiába gyárt olyan prémium termékeket a BMW, amik immáron a legelitebb klubok előtt is megállják a helyüket, a népszerűségből adódó középszerűséget, tömegszerűséget nem könnyű levetkőznie a márkának. Nem kell még hazánk fővárosának magjába sem elzarándokolnunk ahhoz, hogy egymást kövessék az egyforma bajor csodák, s akkor még nem is beszéltünk az olyan tehetősebb régiókról, ahol már egy-egy széria szuperautóval sem lehet különösebb feltűnést kelteni.
Érdemes megfigyelni az apró részleteket, a köszöbök és az orr kontrasztosságát
A felmerült igényekre gyorsan reagáltak a cég agyafúrt marketingesei, s a Genfi Autószalonon a számos világújdonság (Gran Coupé, M6) árnyékában olyan M csomagot mutatnak be ügyfeleik számára, melynek segítségével még az alapmodellek is különlegessé tehetők.
Az „M Performance” elnevezésű program keretein belül nem csak a külcsínre fordíthatunk fokozott figyelmet, de az utasteret is saját szájízünknek megfelelően szabhatjuk személyre. A legnagyobb érdeklődésre mégis a teljesítményfokozó kúrák tarthatnak számot, melyek segítségével talán az elődjénél kissé unalmasabbá váló 1-es is izgalmasabbá tehető.
Az Alcantara kormánykerék tapintása mindig kifogástalan
A beavatkozások persze nem csak az előbb említett típusra, de az új 3-as, és 5-ös modellekre is kiterjeszthetők, így ezek volánja mögött is fekete hűtőráccsal riogathatjuk az előttünk haladót, hogy aztán a finomhangolt kipufogórendszer kíséretében érces hangon kezdhessünk előzésbe. Megijednünk féktávon sem kell, hiszen a megerősített rendszer éles fogakkal harap a tárcsákba, hogy a feszesebb futóművel hatékonyabban hagyhassuk a hátunk mögött a kanyarokat. Mindeközben M-kormánykereket is markolhatunk, s egyebek mellett sport-pedálokon szaporázhatjuk mozdulatainkat.
A legapróbb részletre is kitérhet az ínyenc vásárló
Amennyiben az ismert, kétliteres dízelmotor feszít friss szerzeményünk motorházteteje alatt, akkor a 184 lóerős teljesítményt addig növelhetjük, mígnem 200 tagú ménes nyerít fel, hogy a 420 Nm-es nyomatékkal karöltve a nulla-százas sprinten kerek egy másodpercet verhessünk az alapmodellre. Sajnos a benzinmotorok konkrét képességeiről egyelőre nem adott számot a gyártó, de annyi bizonyos, hogy az áldásos finomhangolás a kétliteres TwinPower erőforrást sem kerüli el.
A jó ízlést, és a kivagyiságot csak egy hajszál választja el - nem árt csínján bánni a kiegészítőkkel
A márkához mindig hű hatékonyság az ígéretek szerint a jelentős dinamizmus mellett sem szenved csorbát, így a fogyasztásra, s a széndioxid-kibocsátásra a megnövekedett teljesítmény sem lehet számottevő hatással.

