Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ki hitte volna, hogy már negyedik generációjuknál tartanak a Mercedes-Benz kompakt autói? Az idő kíméletlenül telik, viszont vele kéz a kézben jár a változás, a fejlődés. Így van ez a vadonatúj A-osztály esetében is, amely nem csak jobb lett elődjénél, de a szívünkhöz is közelebb áll: az új generációt ugyanis Kecskeméten is gyártani fogják.

Sokat nőtt és érzelmesebb lett - galériaUtazás a jövőbe – leginkább ezzel a szlogennel jellemezhetnénk a vadonatúj A-osztályt, amely az új CLS premierje után formailag nem hoz nagy meglepetést, csak elismerést, belül pedig több látványos monitorral is szemlélteti a digitális korszak megérkeztét. Persze ennyivel azért vétek lenne elmenni a külső változások mellett, amelyek érzelmesebben kerekedő íveket, elöl határozottabb lámpákat, hátul pedig érzelmes, már-már franciás beütésű világítótesteket hoztak. Az új generáció tengelytávja 30 mm-t gyarapodott, nyomtávja pedig 14 mm-t, ami tágasabb bleső térhez vezet.

Kerekebb lett a hátsó - a lökhárítót és a formákat a szokott módon, csomagok mentén lehet variálni

Akár két 10,25 colos kijelzővel - lassan össze is nőhetnénekBelül nem csak hosszirányban van nagyobb hely, hanem kövérebb a válltér, valamint bőségesebb a fejtér is, de még a csomagtartó gyarapítására is maradt lehetőség. Belül a digitális műszerfal egyértelműen a jövőt jelképezi. A képeken látható verzió a legdrágább megoldás, alaphelyzetben a két hétcolos megjelenítőt kapunk, amelyet első körben középen lehet 10,25 colra hízlalni, majd a legdrágább csomaggal a műszercsoportot is 10,25 colosra növelni. A központi rendszer vezérlése hanggal, érintéssel és különálló vezérlővel is lehetséges.

Modern extrák és bőséges személyre szabhatóság

Részleteiben is igazi prémium modellA vezetési segédrendszerek és a technológiai megoldások a Mercedes-Benz legfejlettebb modelljeiből érkeztek az A-osztályba. Van szélvédőre vetített HUD, 18 egységből álló adaptív LED-es fényszóró, valamint félautomata önvezetést lehetővé tevő segédrendszer arzenál is, de a személyre szabási lehetőségek is minden eddiginél bővebbek lesznek. Így a költséghatékony belépőmodellen túl elmehetünk az avantgárd megoldások, a tömény luxus vagy a kemény sportosság irányába is.

Három különböző motorral indul a forgalmazás

Ha már sportosság: a hajtásláncok kínálata elég széles palettán indul, amelyek között találunk bőven újdonságokat. Kezdetnek ott van az M 282-es kód alatt futó 1,4 literes négyhengeres, amely 163 lóerőt és 250 Nm nyomatékot tud felmutatni (természetesen turbófeltöltésnek köszönhetően). Mindezt alapból hatfokozatú kézi, felár ellenében pedig hétfokozatú duplakuplungos automataváltón keresztül továbbítja az első kerekekhez. Felette áll majd a 224 lóerős M 260-as megjelölésű kétliteres turbómotor 350 Nm nyomatékkal.

116 dízel, 163 és 224 benzines lóerő

A 7-es duplakuplungost is alaposan átdolgoztákDízelfronton a megújult 1,5 literes dízelmotorral nyit a kínálat: az 1.5-ös egység (OM 608) 116 lóerő és 260 Nm nyomaték leadására képes, egyelőre alaphelyzetben hétfokozatú duplakuplungos váltón keresztül, épp úgy, mint a legizmosabb benzines. Később még több motorverzió érkezik, közöttük összkerékhajtással, és az elmaradhathatatlan AMG verzióval, amelyből kétféle is lesz, várhatóan kb. 340 és 400 lóerős teljesítménnyel.

A Mercedes-Benz állítása szerint a futómű hangolásán sokat dolgoztak, így az a korábbinál jóval kényelmesebb (erre szükség is volt), miközben megőrizte dinamikáját. A sokszínű lehetőségek érdekében változtatható lengéscsillapítás is szerepel a kínálatban.

Kecskeméten is gyártani fogják

Az A-osztály elsőként a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek, majd várhatóan a nyár derekán érkezik meg a hazai kereskedésekbe. De nem ez lesz itthon az első jelenése, ugyanis a központi rastatti gyár mellett a kecskeméti gyártószalagról is gördülnek le modellek.

Kommentek