2018. Június 24., Vasárnap

Frissitve:04:01:54

Tiszteletet parancsol - íme, a Vision Mercedes-Maybach 6 koncepció

Nyomtatás

Végre elérkezett a pillanat, hogy teljes valójában megcsodáljuk a Vision Mercedes-Maybach 6 tanulmányt, amiről korábban már több ízelítőt is megosztottak velünk a németek. A végeredmény pedig nem okoz csalódást, ugyanis a csillagosok mérnökei maximálisan kitettek magukért, hogy a sportosságot és az eleganciát tökéletes harmóniába hozzák.

Azt hozzá kell tennünk gyorsan, hogy még mindig nem a hivatalos bemutatóról van szó, ugyanakkor a most kiszivárgott fotókon már minden részletre fény derült. Az már korábban egyértelmű volt, hogy a Mercedes-Maybach koncepció legfőbb célja a sportosság és az elegancia harmóniájának megteremtése, ami a képek alapján kiválóan sikerült a gyáriaknak – pedig egy közel hatméteres autóról beszélhetünk.

Szemből és profilból – még ha csak félhomályban is – már megcsodálhattuk az autót, és a sirályszárnyas ajtókat is megmutatták már nekünk a gyáriak, azonban hátulról most láthatjuk először a négykerekűt. A formatervezők hosszan elnyújtották tanulmány farát, így a rövid első túlnyúlással ellentétben hátul jócskán a kerekek mögé nyúlik az óriáskupé vége. A hátsó egész szélességében végighúzódó, az elsőkhöz hasonlóan vékony, LED-es fényszórók optikailag szélesítik az autót, míg középen a klasszikus Maybach kupékhoz hasonlóan egy éllel választották ketté az autót.

Az összkép egyébként hihetetlenül letisztult, és mindez igaz az utastérre is, ahol jövőbemutató, vérbeli koncepcióautós megoldásokkal találkozhatunk. A steppelt bőrülések középen látványosan olvadnak össze, miközben fizikai kapcsolókkal csak elvétve találkozhatunk – úgy tűnik, mintha az utasteret körbeölelő panel végig érintés-érzékeny lenne, míg az egész szélvédő szélességében végighúzódó head-up kijelző látszólag rengeteg hasznos információval szolgál. Nagy örömünkre azonban a kormány – és vele együtt két kerek óra – maradt.

Arról egyelőre nincs információ, hogy mi hajtja a hatalmas luxuskupét, de a ezekben a körökben egyelőre nem hódít feltétel nélkül az elektromos autózás, így nem csodálkoznánk, ha egy méretes benzinmotor lapulna a lemezek alatt, ami természetesen bőven elegendő teljesítmény nyújt majd a négykerekű dinamikus mozgatásához. Erre utalhatnak a kormány mögött található váltófülek is, habár előválasztó kart sehol nem találunk, így pedig nem kizárt az elektromos megoldás sem.

Az már most biztos, hogy a Mercedes-Maybach 6 csupán egy formatanulmány, de az mindenesetre biztató lehet a jövőre nézve, hogy a luxust jelképező Mayybach nevet ezúttal egy önálló modellen is viszontláthatjuk. Nem lepődnénk meg, ha a későbbiekben a meglévő típusok további csiszolása mellett a jövőben önálló négykerekűekkel is jelentkezne majd a Mercedes-Maybach, ami egy teljesen új formanyelvet is kaphat, legalábbis, ha a mostani tanulmányból indulunk ki. A hivatalos bemutató még mindig hátra van, de amint kiderülnek a részletek, azokkal is jelentkezünk majd.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark