Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A legfrissebb, egészen hivatalosnak és valósnak tűnő információk alapján a Renault által felvirágoztatott román autómárka a Duster piacra dobása után hamarosan újabb kategóriába kíván beszállni. A Dacia és a Renault mérnökei állítólag egy oldalsó tolóajtós, akár hét személy befogadására is képes (legalábbis egyes változatokban) egyterű megalkotásán dolgoznak, amivel kapcsolatban biztosra vehetjük, hogy eléggé meg fogja keverni a kategóriát, és kellemetlen meglepetéseket okozhat a konkurenseknek; legalábbis az eddigi tendenciákból, típusokból kiindulva ezt jósolhatjuk.

Az autóval kapcsolatban még nem láttak napvilágot részletes információk; mindössze ez az egy kép szivárgott ki róla – állítólag a gyárból –, melyen egyértelműen látszik, hogy valóban tolóajtón keresztül lehet megközelíteni a hátsó üléssorokat, sőt, az is, hogy első blikkre meglehetősen hasonlít a Volkswagen Touranra. A modell egyébként ebben a kategóriában (kompakt, hétszemélyes egyterűek) fog harcba szállni, többek között a Mazda5, a Peugeot 5008, az Opel Zafira és a Volkswagen Touran ellen, természetesen teljesen más árkategóriában.

Az egyelőre ismeretlen nevű négykerekű meghajtásáról vélhetően a románok (vagyis maradjunk a Renault-nál, hiszen a Daciának nem sok köze van a hajtáslánchoz) jól megszokott motorjai fognak gondoskodni: leginkább az 1,6 literes 105 lovas benzines, illetve a jól ismert 1,5-ös dCi 85, illetve 110 lóerővel. Minden esetre egy biztos: az ár szempontjából nem lesz konkurense a Dacia új üdvöskéjének…

Az autó egyébként állítólag 2010 végén fog bemutatkozni a nagyközönségnek, 2011 elején pedig a kereskedésekbe kerül. Az autó ára állítólag nagyjából a Duster szintjén fog mozogni, ami azt jelenti, hogy már bőven 3 millió forint alatt be lehet majd ülni a román egyterűbe.