
A Fisker Karma neve mára egybeforrt az elektromos meghajtással, ám a kiterjesztett hatótávú modelltől pont ezért is rettegnek sokan. A villanymotorok még mindig nem lopták be magukat az emberek szívébe, ám ezúttal egy huszárvágással válaszol a VL a Corvette V8-asával felvértezett Destinóval.
Az ötlet a General Motors volt elnöke, Bob Lutz és Gilbert Villereal iparmágnás fejéből pattant ki, akik VL-Automotive néven indítottak közös vállalkozást, első termékük pedig a Fisker Karma alapjain nyugvó Destino lesz.

Kicsit a formaterven is változtattak, nevezetesen a Karma jellegzetes hűtőmaszkját fogyaszthatóbbra cserélték, valamint a motorháztető púpja szélesebben húzódik, de mások a könnyűfém felnik, a csomagér tetejének formája és a négy kipufogóvéget egybefoglaló hátsó lökhárító szintén újdonságszámba megy.
A legnagyobb változást persze a hibrid hajtáslánc száműzése jelenti, aminek helyére a Nordschleifén brillírozó Corvette ZR1 638 lóerős kompresszoros V8-asát illesztették, sokak számára talán az LS9 kódnév még többet jelent a puszta számadatoknál.

Mindehhez akár kézi, akár automataváltót is társíthatnak a majdani megrendelők. „Az autó tervezésének célja az volt, hogy az igazi megszállottaknak egy világszínvonalú termékkel szolgálhassunk, amely az autóipari remekművek egyik kiváló darabaja” – mondta büszkén Lutz.
„A részletekre való figyelem kiemelkedően fontos, csakúgy, mint a megbízhatóság és a könnyű karbantartás. Természetesen a megkülönböztetés céljából formailag is hozzányúltunk az autóhoz és az alapokat is lehetővé tettük a kézzel készült 638 lóerős ZR1-motor befogadására, akár kézi, akár automata sebességváltóval. Az eredmény egy hamisítatlan amerikai tervezésű, kivitelezésű és gyártású négyajtós sportautó, amely versenyre kél a Porsche Panamera és az Aston-Martin Rapid képességeivel” – tette hozzá.

Az autók a Michigan állambeli Auburn Hillsben készülnek majd, az értük elkért összegekről pedig mindeddig nem esett szó, ám az egyediségnek biztosan megkérik az árát.
