Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Porsche az utóbbi két évtizedben hihetetlen fejlődésen ment keresztül, aminek a gyümölcsét a márka mai modelljeiben fokozottan élvezhetjük. A duplakuplungos automataváltó vagy a merész lépésként meghúzott hétfokozatú manuális szerkezet, a négykerékkormányzás vagy az aktív motortartó bakok mára már álomból valósággá váltak.

A zuffenhauseniek pedig méltán büszkék munkájuk végeredményére, s nem is rejtik véka alá a technikai csemegék működését, illetve előnyeit, amelyek a versenypálya mellett a hétköznapi életben is valós pozitívumokkal szolgálnak. A németek legismertebb modelljének, a Porsche 911-nek pedig idén méltóképp, a 911 GT3 premierjével ünnepelték meg fél évszázadra visszanyúló történelmét.

A jubileumra készült modell pedig olyan tulajdonságokkal bír, mint a négykerékkormányzás, amit most alkalmaztak a zuffenhauseni mérnökök első ízben a márka történetében. A rendszer a szokásos módon működik, azaz alacsony sebességnél a minél kisebb kanyarodási ív érdekében az elsővel ellentétes irányba forgatja a hátsót, míg nagyobb tempónál a növelt stabilitás érdekében megegyező irányba mozdítja el őket.

A motorháztető alatt a 911 Carrera S 3,8 literes közvetlen befecskendezős hathengeres szívó boxermotorjának átdolgozott verziója dohog. A gyáriak szerint rengeteg az új alkatrész, csak néhány elem maradt meg az alapkonstrukcióból, hiszen a GT3-ban új a forgattyús tengely, a vezérműtengely, a kovácsolt dugattyúk és a titán hajtórudak.

Az átalakítás eredményeképpen 9000-ig forog a Porsche büszkesége, 500-zal tovább, mint elődje, ráadásul immáron 475 lóerővel borzolja a kedélyeket (8250 1/percnél), ezzel megvalósítva a 3 kg/lóerős tömeg/teljesítmény arányt. Az említett adottságoknak hála 3,5 szekundum alatt képes 0-ról 100 km/h-ra gyorsulni a GT3, de a 0-200 is befér 12 másodperc alá, csúcssebessége pedig 315 km/h.

Hogy a száraz adatok helyett beszédesebb mérőszámot is papírra vessünk, a GT3 nürbugringi teljesítményét vesszük figyelembe: a Porsche újdonsága 7 perc 30 másodpercen alatt képes teljesíteni a zöld pokol kihívásokkal teli 20 kilométerét.