Már jó ideje folynak a pletykák egy, a 462 lóerő rendszerteljesítményű Panamera 4 E-Hybridnél is izmosabb konnektoros hibrid Porsche Panamera megjelenésével kapcsolatban. Jelentjük, a híresztelések nem voltak alaptalanok, ma reggel ugyanis a Porsche bejelentette a várva-várt modellt.
Azonban a sportautógyártó végül nem azt a hajtáslánc-konfigurációt alkalmazta az autóban, amire számítottunk, s ezzel alaposan meglepte az autós szakmát, és minket is. Az újdonság végül 680 lóerőt tud, ezzel minden idők legerősebb széria Panamerája, sőt, a már nem gyártott 918 Spyder szuperautót leszámítva minden idők legerősebb széria Porschéje!
Az 550 lóerős Turbo adja az új hibrid alapjátAz a lépés, amire a szakmában nagyjából mindenki számított, teljesen logikusnak és egyszerűnek tűnt: mivel a jelenlegi Panamera 4 E-Hybrid 2,9 literes biturbós V6-os motorja 330 lóerőt tud, és ugyanez az erőforrás a Panamera 4S-ben 440 lóerős, mindenki azt gondolta (többek között mi is), hogy érkezik majd egy vélhetően Panamera 4S E-Hybrid névre keresztelt variáns, ami akkor is mintegy 570 lóerős rendszerteljesítményre lenne képes, ha a tervezők érintetlenül hagynák a hibridrendszer 136 lovas villanymotorját. A Porschének azonban ez nem volt elég, és végül az újdonságot Panamera Turbo S E-Hybrid névre keresztelték.
A fentiek alapján, és a típust ismerve a névből ugye kitalálják? Igen, az új hibrid alapját nem a Panamera 4S, hanem a Panamera Turbo adja, vagyis a tervezők az eddigi csúcs Panamera V8-as, 4-literes biturbós motorjához társították a jelenlegi 4 E-Hybrid villanymotorját, ami ezúttal is 100 kW, vagyis 136 lóerő teljesítményű (400 Nm-rel).
Legalább 62 millió forint ellenében ülhetünk be a 680 lórős konnektoros hibrid luxus-sportautóba
És ugye ehhez társul a V8-as benzines 550 lóereje illetve önmagában is 770 Nm csúcsnyomatéka. A sajtóanyag szerint a kombinált rendszerteljesítmény így 680 lóerőre rúg, az együttes csúcsnyomaték pedig 850 Nm, már 1400/perces fordulatszámtól. Egyébként véleményünk szerint utóbbi több is lehetne, hiszen a ‘sima’ 4 E-Hybrid 700 Nm-t tud, és a két benzinmotor között papíron 320 Nm-nyi csúcsnyomatékkülönbség van, így gyanítjuk, hogy a váltó jelentheti a szűk keresztmetszetet, és esetleg 850 Nm-ben le kellett korlátozni a nyomatékot.
Egy igazi luxusautó, brutális menetteljesítményekkelApropó, váltó: akárcsak a többi új Panamerában, úgy a frissen bejelentett csúcsmodellben is a Porsche új fejlesztésű 8-sebességes duplakuplungos PDK automataváltója dolgozik, és a négykerékhajtás természetesen szintén megtalálható a fedélzeten - ilyen teljesítménynél bizony szükség is van rá. A menetteljesítmények magukért beszélnek: az alapváltozatában is 2,3 tonna feletti üres tömegű (!) hibrid a 0-100 km/h-s sprintet 3,4 másodperc alatt képes abszolválni, végsebessége pedig 310 km/h, tehát a leggyorsabb sportautókkal is felveszi a versenyt.
Az elektromos rendszer ugyanaz, mint a Panamera 4 E-Hybrid esetében: a lítium-ionos akkucsomag kapacitása 14,1 kWh, ami akár 50 km-es teljesen elektromos hatótávot biztosít a Panamera számára (így a zöld rendszám egyelőre neki is alanyi jogon jár), és ami az opcionális 7,2 kW-os fedélzeti töltővel akár 2,5 óra alatt feltölthető. Az NEDC norma szerinti gyári fogyasztás 2,5-ről 2,9 l/100 km-re emelkedett (a széndioxid-kibocsátás pedig 56-ról 66 g/km-re), de ennek a valóságban semmi jelentősége nincs.
550 lóerős V8 + 136 lovas villanymotor = brutális kombináció
A gyengébb testvérmodellekhez hasonlóan az új Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid is két karosszériaváltozatban érkezik: normál, és 150 mm-rel hosszabb tengelytávval. És ahogy az a ‘Turbo S’ modelleknél lenni szokott, az alapfelszereltség is igazán bőséges: szériában járnak például a PCCB kerámiafékek, a 21-colos 911 Turbo Design kerekek, a PDCC Sport csúcs futómű, a Sport Chrono csomag és még sorolhatnánk. Mindezek alapján nem meglepő, hogy az árcédulán ijesztő számok lógnak: az alapváltozat bruttó 62 millió forintot kóstál, míg a hosszabb Executive kivitel bő 66 milliótól elérhető, de utóbbihoz kiegészítőleg szériában jár az összkerékkormányzás, az elektromosan állítható hátsó ‘komfort üléssor’, valamint a négyzónás klímaberendezés is.
Hosszított tengelytávolsággal (Executive kivitel) is elérhető a Panamera Turbo S E-hybrid
A karbon-kerámia fékek is szériában járnak hozzáAz előrendeléseket a Porsche máris felveszi, így akár a budapesti Porsche Centrumban is le lehet adni a rendelést az autóra, első ízben pedig két hét múlva, a Genfi Autószalonon találkozhatunk az újdonsággal. Az aktuális Porsche Panameráról egyébként részletesebben korábbi bemutató cikkünkből, ide kattintva olvashatnak. Apropó, a cikk elején említett 570 lóerő rendszerteljesítményű, harmadik konnektoros hibrid Panamera (4S E-Hybrid?) későbbi bejelentésének lehetősége szerintünk még mindig elképzelhető a Porsche részéről...



