Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Infiniti QX50 már nem egy mai darab – hazánkban nem is elérhető már –, így a nemrég látványos megújulásba kezdő márka következő lépése a kisebbik SUV megújítása lesz, mely az áprilisban bemutatott QX Sport tanulmány formái mentén ölt új testet egészen az alapoktól kezdve. Mindennek pedig már az őszi Párizsi Autószalonon szemtanúi lehetünk.

Az Infiniti már többször is bizonyította, hogy nem szívbajosak a tanulmányautókat illetően, és a sorozatgyártású típusok szinte egy az egyben a korábban bemutatott koncepciók formáit kapják meg. Nem lesz ez másként a QX50 esetében sem, így a QX Sportból kiindulva nem nehéz elképzelni, hogy milyen lesz a végleges verzió – csupán a földtől elrugaszkodott részleteket kell majd nélkülöznünk, mint például a kilincsek hiánya, a keret nélküli ablakok vagy éppen a kamerás visszapillantók, még ha Japánban már lehet is használni a technológiát.

Szinte ugyanezeket a formákat láthatjuk majd viszont

Az újdonság tehát kifejezetten izgalmas lesz, és természetesen tökéletesen illeszkedik majd a Q50 által elindított, aztán a Q30/QX30 és a Q60 által folytatott sorba. Az utastérrel kapcsolatban azért már kicsit más a helyzet, hiszen ezen a téren rengeteget szelídül majd az autó, noha azt egyelőre homály fedi, hogy a koncepcióban látható formák köszönnek-e majd vissza, vagy inkább a Q50 megoldásait alkalmazzák majd a mérnökök – mi örülnénk, ha inkább előbbi valósulna meg.

Az utastér azért sokat szelídül majd

Az egyes piacokon még elérhető QX50 ráncait egyébként nemrég varrták fel a gyáriak – megnyújtották a tengelytávját és a formáit is frissítették némileg –, de még így is igencsak kilóg a palettából, így nem csoda, hogy már idén érkezik az utód, ami a QX Sport alapján nem okoz majd csalódást. Mindez már csak azért is fontos a japánoknak, mert a crossoverek piaca továbbra is bővül, amit mi sem mutat jobban, hogy a kissé már elavult modelljeik ellenére az Egyesült Államokban az első félév eladásainak 63 %-át tették ki az emelt hasmagasságú típusok.