Mindig örömmel számolunk be azokról a hírekről, amelyek a Magyarországon is tevékenykedő autógyártók hazai gyárainak, divíziónak a bővítéséről szólnak. Ezúttal az Audi Hungaria adott ki sajtóinformációt egy újabb fontos bővítésről; a közleményt alább olvashatják. Add a comment

Az európai márkák már nagy hagyományokkal rendelkeznek a sportkompaktok terén, elég csak a több évtizedes múltra visszatekintő VW Golf GTI-re gondolni. Azonban manapság már a keletről hódító márkák sem engedhetik meg maguknak, hogy palettájuk híján legyen egy igazán ütős alsó-középkategóriásnak. A Hyundai már hangol, még pedig az i30 sportverziójának kipufogó harsonájával. A koreaiak az ’N’ almárkával képviseltetik majd magukat a sportos modellek piacán, az első fecske pedig az i30-ból épített típus lesz. Az i30N lesz tehát a Hyundai első igazi sportkompaktja, rögtön kétféle szinttel – a normál verzió mellett egy teljesítménycsomag is elérhető lesz az újdonsághoz. Add a comment

Ha azt mondom F1, akkor az igazi autórajongók számára nem csak a Forma-1 ugrik be, hanem a McLaren legendás sportautója is, mely a maga korában – sőt, egyes kategóriákban még most is – rengeteget rekordot tartott. Az angol márka az utóbbi időkben igencsak széles palettát alakított ki, és a sikerek sem maradtak el, így mostanra már arra is van kapacitásuk, hogy néhány különlegesebb projekttel is foglalkozzanak. Ilyen például a méltán híres szuperautó utódlása is. Add a comment

Minden kétséget kizáróan nagyot robbantott a látványos külsejű új Renault Mégane, kiváltképp a GT verzió. A francia gyártó autósportban betöltött szerepét ismerve a rajongók által legjobban várt modellváltozat azonban természetesen az R.S., amelyet a nagy elvárásokkal a vállukon tesztelnek már a mérnökök, a hírek szerint egy módosított GT ruhájába öltözve. Add a comment

A kínai gyártók egyre növekvő térnyerése vitathatatlan, ami ellenében az európai és egyéb márkák már nem tudnak tenni, ellenben valamilyen partneri viszonnyal kölcsönösen profitálhatnak a feltörekvő piacokon való jelenlétből. Ezúttal a koreai Samsung döntött úgy, hogy szintet kíván lépni és ehhez társul a BYD gyártót választotta. Add a comment

Nem is olyan régen már részletesen is bemutattuk Önöknek a Ford vadonatúj kisautóját, a divat helyett a praktikumot középpontba helyező KA+-t. Az újdonság immár hazánkba is megérkezett, és már az árlistája is nyilvános. A Fiesta alapjait használó modell mellett egy ideje már az amerikaiak legkisebb szabadidő-autója, az EcoSport is kapható Magyarországon, így most mindkét típus árcéduláját megvizsgáljuk egy kicsit. Add a comment

Már hosszú évek óta folynak a pletykák azzal kapcsolatban, hogy a BMW a két Magyarországon gyártott kompakt prémium szedán, vagyis az Audi A3 limuzin és a Mercedes-Benz CLA ellen egy, a csillagosokéhoz illetve a négykarikásokéhoz hasonló koncepciójú modellt kíván piacra dobni. Add a comment

Az Aston Martin részéről nem szokatlan, hogy a repülés világa felé kacsingatnak, persze legtöbbször csak egy híres repülőgépnek, vagy éppen egy csapatnak állítanak emléket egy-egy különkiadással. Így történt ez most is, amikor az egyik legendás brit vadászgépnek, a The Supermarine Spitfire 80. születésnapjának tiszteletére készített a Q részleg egy limitált szériát. Add a comment

Július 20-tól, vagyis most szerdától ismét üzemanyagár-csökkenésre számíthatnak az autósok hazánkban, azonban ezúttal csak a gázolaj lesz olcsóbb: a MOL ma bejelentette, hogy bruttó 4 forinttal csökkenti a gázolaj literenkénti árát. A benzin ára nem változik.

Add a comment

Amikor a KTM X-Bow megjelent, különleges formájával és érdekes koncepciójával óriási visszhangot keltett – az osztrákok bebizonyították, hogy nem csupán a kétkerekűekhez, de a sportautókhoz is értenek. Ráadásul a könnyűépítésű X-Box sikerei sem maradtak el, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a KTM a napokban készítette el az ezredik példányt, ami a kisszériás szuperkönnyű modellek piacán igencsak szép eredmény. Add a comment

Rengeteg szó esik manapság az önvezető személyautókról, míg a nagyobb személyszállítókról és teherautókról ritkábban hallunk. Pedig ezekben a szegmensekben is padlógázzal zajlanak a fejlesztések: a Mercedes-Benz két évvel ezelőtt már bemutatott egy autonóm kamiont, az azonban még csak autópályán volt képes önmagát irányítani. Viszont ugyanezt a technológiát továbbfejlesztve most egy buszt lepleztek le, mely már városi közlekedésre is képes egyedül. Add a comment

Az utóbbi időben nagy vihart kavartak az önvezető autók által okozott balesetek, még annak ellenére is, hogy esetükben adott távolságra eső balesetek száma jóval kisebb a hagyományosan, sofőr által vezetett autókénál. Azonban maga a funkció miatt különösen nagy figyelem fókuszálódott a Teslára, hiszen rövid időn belül három autó is hibázott – vagy mégsem?

Add a comment

A gyártók számára különösen a dízelbotrány miatt fontos, hogy saját dízelmotorjaikat illetően kétséget kizáróan a tiszta működésről és a takarékosságról biztosítsák a vásárlókat. A Ford ezúttal a 2.0 TDCi néven futó turbódízelt frissítette pár aprósággal, amely a módosítások nyomán kedvezőbb emissziót produkál.

Add a comment

A fényszórók - mint az autótechnika más szakterületei is - hihetetlen fejlődésen mentek keresztül az utóbbi években, s ma már nem csak pusztán egyszerű fényforrásként, hanem az éjszakai vezetést megkönnyítő társként szolgálnak. A xenon-korszakot imműron a LED-es egységek uralkodása követi, amiben a korábbiakhoz hasonlóan dominálni szeretne az Opel.

Add a comment

A Mercedes-Benz megirigyelte a konkurensek emelt hasmagasságú, műanyag kiegészítőkkel teleaggatott modelljeinek sikerét (pl. Audi Allroad Quattro, Volvo XC70), és a csillagosok úgy döntöttek, hogy az aktuális E-osztályból, az E-osztály történelmében először ők is készítenek a közép-felsőkategóriás modellből olyan verziót, amellyel az ügyfelek néha a telekre is kimerészkedhetnek, anélkül, hogy attól félnének, hogy minduntalan leérne az autó alja. Add a comment