Mostanra már biztosan kijelenthetjük, hogy megkezdődött az utolsó hajrá a Genfi Autószalon előtt, így minden gyártó megpróbálja magára vonni a figyelmet. Nincs ez másként a Kiával sem, akik amellett, hogy bejelentették, hogy Svájcban mutatkozik be a Picanto frissített verziója, most egy tanulmányautó érkezéséről is biztosítottak minket, melyről rögtön meg is osztottak egy kedvcsináló fotót. Add a comment

A Koenigsegg név az autózás világában bizonyára senkinek nem ismeretlen. A svéd márka a Hennessey mellett az egyetlen, aki valóban versenyezni tud a Bugattival a leggyorsabb utcára engedhető négykerekű címéért. Most azonban itt az esélyük, hogy egy időre átvegyék a vezetést, ugyanis míg a francia-német gyártó az utolsó Veyront viszi Genfbe, addig a Koenigsegg a legújabb megaautóját, a Regerát – persze az amerikaiak még beleszólhatnak a játékba. Add a comment

A Toyota receptjét követve, első körben külön típussal indul a hibridek mezőnyében a Hyundai. A Prius-konkurens modell már a tesztelési fázisban tart, várhatóan pedig már jövőre bemutatkozik. Add a comment

A hazai gyártású 1,6 literes dízelmotorral eddig sem volt túl szomjas az Opel Astra, ám néhány apró módosításnak köszönhetően eztán még kevesebb csúszik le a csendes modell torkán. Add a comment

A legfőbb piac Amerika, de nálunk is megdobban értük a szív. Megérkezett a BMW X5 és X6 M új generációja hazánkba - az alaposan begyorsított behemótok erősebbek, gyorsabbak, hatékonyabbak és nem utolsó sorban élvezetesebbek lettek. De árukkal továbbra is exkluzív kategóriába tartoznak.
Add a comment

Ugyan a vadonatúj Bugatti Veyron csak jövőre mutatkozhat be, az autózás történelmének egyik úttörőjeként leírható első generációs szuperautótól el kell búcsúznunk. Mindezt pedig a Genfi Autószalonon méltó körülmények között tehetjük meg, hiszen a francia-német márka elviszi Svájcba az utolsó, 450. példányt. Add a comment

Közeledik a március, és vele együtt a Genfi Autószalon is, amelyet minden autórajongó tűkön ülve vár már. Az Audi számára is fontos lesz az idei év, hiszen közel 8 év után fogják bemutatni sportautójuk, az R8 várva várt második generációját. Úgy tűnik azonban némi hiba csúszott a gépezetbe, hiszen az interneten megjelent egy fotó, amin állítólag a négykarikások újdonságát láthatjuk leplezetlenül. Add a comment

Hamarosan itt a tavasz első hónapja, ami az autórajongók számára csak egy dolgot jelenthet: a Genfi Autószalon megnyitását. A svájci seregszemlén évről évre rengeteg újdonságot mutatnak be a gyártók, amiknek beharangozóját általában már jóval a megnyitó előtt elkezdik. Így tett most a Suzuki is, akik rögtön két tanulmányautóról is megmutattak nekünk egy-egy sejtelmes fotót. Add a comment

A BMW M GmbH által készített műalkotásokról egyvalamit biztosan tudunk: pokoli gyorsak. Azonban amíg némelyik a versenypályán is kifejezetten otthon érzi magát, addig néhányuk sokkal inkább a hosszabb, izgalmas túrákat kedveli, mint például az M6. Hiszen valljuk be, hiába az 560 lóerő, egy zárt aszfaltcsíkon néhány jóval gyengébb erőforrással ellátott ellenfél is felülkerekedhet a lenyűgöző, ámde cseppet sem pehelysúlyú kupén. Ezen segítettek most a bajorok, méghozzá a BMW M6 GT3-as verziójának bemutatásával. Add a comment

A várakozásoknak megfelelően meglehetősen versenyképes áron lehet hazánkban is megvásárolni a Ford Mustang új generációját. A 314 lóerős turbómotorral 11,27 millió forinttól kapható az újdonság, de még érdekesebb az ötliteres, V8-as „igazi Mustang” ára. Add a comment

Egyelőre tanulmányként, QX30 néven mutatkozik be a Genfi Autószalonon az Infiniti kompakt crossovere. A Mercedes GLA-ra alapuló újdonság sorozatgyártású változata jövőre, az A-osztály alapú Q30 premierjét követően mutatkozik majd be. Add a comment

A brit Morgan sportautó-manufaktúra nem éppen átlagos négykerekűiről híres: a főként a klasszikus vonalat képviselő, de azt néha jövőbemutató formaelemekkel és technikai megoldásokkal ötvöző márka modelljei mellett nehéz érzelmek nélkül elmenni, s szinte mindig valami különlegeset kapunk tőlük – persze méregdrágán. S mivel egy igazán kis gyártóról van szó, a Morgan meglehetősen ritkán rukkol elő új modellekkel. Add a comment

Amikor a Ford tavaly bejelentette az új Transit Connect áru-/utasszállító családhoz a márka 1-literes, háromhengeres turbómotorját, az egész szakma megdöbbent. Értjük mi, hogy alacsony nyomaték és papíron kellemet karakterisztika, de valljuk be őszintén, egy ilyen kaliberű autómodellhez úgy passzol egy literes benzines, akárcsak tehénhez a gatya. Add a comment

Hétfőn a MOL bejelentette, hogy mind a benzin, mind pedig a gázolaj hazai literenkénti nagykereskedelmi ára bruttó 2-2 forinttal emelkedik, a drágulás viszont annyira elenyésző mértékű volt, hogy nem méltattuk megírásra. Ma sajnos újabb információk érkeztek a MOL-tól, amelyek értelmében most péntektől, vagyis holnaptól újabb áremelkedésekre számíthatunk: péntektől a benzin literje 7, a gázolajé pedig 6 forinttal lesz drágább, vagyis összesen 9 illetve 8 forinttal emelkedik az üzemanyagok ára a héten. Add a comment

Tavaly novemberben a beszálló erőforrásokat, most pedig az erősebb változatokat cserélte le a Citroën a DS4-ben. A crossoveres beütésű kompakt mindenekelőtt hatékonyabb lett, de új felszereltségekkel is igyekszik erősíteni pozícióját. Add a comment