A Toyota angliai központjától induló kezdeményezésben március 13-án, pénteken, a Vörös Orr napján nem csak magunkra, de autónkra is piros nózit tehetünk, az elesetteket támogató alapítvány megsegítésére. Add a comment

Az összkerékhajtás nemrégiben még az igazi terepjárók sajátja volt, majd szépen lassan a prémium kategóriáktól kiindulva egyre nagyobb teret hódított magának. Manapság pedig már a középkategóriában is egyre nagyobb kereslet mutatkozik a négykerékhajtású autókra. Erre reagálva pedig úgy tűnik, hogy a japánok is léptek, és a frissített Mazda6-hoz elérhetővé tették saját megoldásukat. Add a comment

"Jövőorientált hozzáállás: erőteljes, gyors és dinamikus" – a 85. Nemzetközi Genfi Autószalon hivatalos plakátjának üzenete tökéletesen passzol ahhoz a képhez, amelyet minden gyártó szeretne kialakítani magáról. A Mitsubishi sem kivétel, amely a svájci seregszemle aktuális jelmondatának jegyében izgalmas crossover tanulmánnyal készül. Add a comment

Noha a Toyota GT86 a megjelenése alapján leginkább az épített versenypályák közelségében tűnik természetesebb látványnak, a japánok a raliba is beszállnak a hátsókerékmeghajtású kupéval. Persze nem a WRC-ben is induló, gyári csapatról van szó, hanem a versenyzők által megvásárolható, felkészített versenyautóról. Add a comment

Már jó pár hónap eltelt, mióta először randevúztunk vele, a jövő héttől viszont már rendelhető az új Corsa-generáció. A modell kívül-belül megújult, de az alapok és a viszonylag kedvező árak maradtak. Add a comment

Az elektromos autók, valamint a hálózatról tölthető hibrid modellek részesedése folyamatosan növekszik, de egyelőre közel sem óriási. Az Amerikai Egyesült Államokban 2015 első negyedévében érkezik történelmi mérföldkőhöz a technológia: az eladott autók egy százalékát dughatjuk konnektorba. Add a comment

A Volvo készen áll teljesen elektromos autók piacra dobására” – árulta el Lex Kerssemaakers, a márka termékstratégiáért felelős alelnöke. „De addig nem tesz így, amíg a piaci kereslet ezt nem indokolja,” árnyékolta be a jó hírt. Add a comment

Úgy tűnik, hogy az átmeneti kategóriák nagy sikerrel szolgálnak a Renault számára is. A Captur népszerűségét követően az Espace is crossoveres jelleget öltött, a hamarosan bemutatkozó Kadjar pedig a középkategóriában fog hódítani. Add a comment

Viszonylag csendben, ráadásul motorkiállításon mutatkozott be minden idők leggyorsabb közúti Peugeot-ja. Az RCZ R Bimota különleges kiadásról az olaszországi Veronában hullt le a lepel, a limitált típust pedig fokozott versenypályás használatra szánja a gyártó. A lemezek alatt pedig páratlanul kihegyezett motort találunk. Add a comment

Bizonyára minden autósport rajongó emlékszik még egy 4 éve történt sajnálatos balesetre, melyet a Formula 1 akkori egyik legnagyobb reménysége, Robert Kubica szenvedett el egy rallyversenyen. A lengyel pilóta sorsa aznap megpecsételődött, hiszen az ütközés következtében többé nem tudott a királykategóriában versenyezni. Ez azonban nem szegte kedvét, és a rali felé fordult, ahol az idei idényben saját csapatával indulhat harcba a bajnokságban. Add a comment

Sportautó után kisautó? Egyre szerteágazóbb kezd lenni a BMW és a Toyota együttműködése, amely tökéletesen megfelel a piaci trendeknek. A konvergencia folytatódik, ami a két gyártó esetében egy kisautó létrehozásában csúcsosodhat ki. Add a comment

Egyelőre mellékvágányra helyezte a levegős hibridek fejlesztését a PSA konszern. Az ígéretes, egyszerűnek és kedvező áron megvalósíthatónak tűnő technológia több tanulmányt is szült, szériagyártását a váratlanul magasra szökő fejlesztési költségek akadályozták meg. Add a comment

A tavaliy Év Autójának megválasztott Peugeot 308 kínálatából mindeddig hiányoztak a sportosabb modellek, annak ellenére, hogy a komoly súlycsökkenésen átesett francia típust már az egyszerűbb változatok esetében is élmény vezetni. A hiányt most pótolja a 308 GT, amely úgy igyekszik a sportos vonalon elhelyezkedni, hogy közben csak keveset harapjon le a kényelemből. Add a comment

A legfrissebb, hivatalos információk szerint a Porsche Cayenne következő generációja is követni fogja a prémium SUV-okra jellemző fejlesztési trendeket: a termetes modell állítólag lényegesen könnyebb lesz a jelenlegi generációnál, ami azt jelenti, hogy a mérlegen alig fog többet nyomni kistestvérénél, a sportos Macannál. Add a comment

Az Opel egy új, az eddiginél tisztább és sokkal csendesebb 2-literes dízelmotor érkezését jelentette be a középkategóriás Insigniához. Örömmel fogadjuk a hírt, a formás modellcsalád eddigi kétliteres dízelje ugyanis a kategória legkulturálatlanabb és leghangosabb motorjai közé tartozott. Add a comment