2017. Június 27., Kedd

Frissitve:02:10:03

Peugeot 2008 (2016) menetpróba - Fickósabban

Nyomtatás

A Peugeot 2008 még a kis crossoverek szegmensének bimbózásakor lépett be a piacra, családbarát, ám költséghatékony alternatívát nyújtva különösen divatos felépítéssel. Azóta viszont eltelt három év, és a konkurensek száma alaposan megszaporodott. A volán mögé ülve megvizsgáltuk, hogy ráncfelvarrásával hogyan kívánja felvenni a kesztyűt az oroszlános modell.

A 2008-nak eddig is számos pozitív adottsága volt, így nem csoda, hogy ügyesen érvényesült négyszereplős összehasonlító tesztünkben is. Az érvényesülési körét viszont némileg leszűkítették lágy, feminin vonásai, amelyek miatt bizonyosan jó pár potenciális férfivásárló csapott le inkább egy Renault Captur-re vagy egy Opel Mokkára. Nem csoda, hogy a ráncfelvarrásnál ezt is figyelembe vették a tervezők, így szemből jóval fickósabb, határozottabb kiállást kapott a modell. Ebben a változásban a hangsúlyos hűtőmaszknak van szerepe, amelyet kisebb króm díszek is feldobnak, amelyeket új színekkel kombinálhatunk. Emellett a világosabb képet adó, modernebb lámpatestek is sokat dobnak az összképen, miközben a körben fekete műanyag alsó borítások a terepes vonzalomra alapoznak.

A terepes kialakítás leginkább a szívünknek imponál, de ennél többre nincs is szükség a kategóriában. Így aztán a 2008 ráncfelvarrott verziója is önkéntesen lemond az összkerékhajtásról. Szerintünk ez nem gond, a drága rendszer felárát úgyis kevesen fizetnék meg, ráadásul amilyen terepre vadonatúj autójukat a tulajdonosok vinni mernék ezzel a szabad magassággal, ott az elsőkerékhajtás is vígan boldogul. Ebben segíthet a Grip control csomag, amely különböző terepmódokban beállítható, záró hatást szimuláló menetstabilizálót és többcélú négyévszakos abroncsokat tartalmaz, az izmosabb motorok és jobb felszereltség esetén mindössze 40 ezer forintért.

Persze nyugodtan eltekinthetünk ettől, a lényeg ugyanis máshol van: a manapság divatos megjelenéssel fűszerezett, kedvező árú, családbarát méretekkel rendelkező koncepcióban. A kisautós alapok dacára ugyanis a 2008 vígan hozzá egy 308 helykínálatát. Ezt nem csak elöl-hátul ülve, de a csomagtéren is tetten érhetjük, amely alapból 410 literes, az üléseket osztottan síkba döntve pedig 1,4 köbméteresre bővíthető. A praktikumot a hálós, gyűrűs rögzítési lehetőségek gazdag választéka, valamint az eldugott rakodórekeszek száma tovább fokozza.

A belső tér receptje alapjaiban nem változott. A Peugeot új belső elrendezési elve már a modell bemutatkozásakor is jelen volt, így ezúttal is kisméretű kormánykereket és fölé tornyosuló műszercsoportot kapunk, amelyet viszont LED-es megvilágítás vehet körül. A kék szín nem csak itt, hanem a tetőkárpitba épített fényforrásokon is visszaköszön, amelyet a nagyméretű panorámatető megrendelésével az üveg boltozat szegélyeibe épített fények helyettesítenek. A kisautó kategóriához mérten a legtöbb anyag minőségi és puha, emellett pedig az elérhető szolgáltatások is a nagyobb modelleket idézik.

A Peugeot arra törekszik, hogy modelljei egyre exkluzívabbak legyenek a kategóriájukban – ezzel összhangban a márka egy új felszereltségi szintet vezetett be: az Access, Active és Allure változatokból álló kínálatot mostantól a GT Line koronázza meg. Utóbbi sportos megjelenéséhez hozzájárulnak a gyémánthatású, fényes fekete, 17 colos könnyűfém keréktárcsák. Az alapváltozat króm díszeit ennél a felszereltségnél fekete betétek váltják fel, például a hűtőrács és a ködlámpa szegélye, a tükörházak és a tetőrudak. A hűtőrács a fekete, króm csiszolt felületeket és a sportos, vörös színű feliratot foglalja magába, míg a rozsdamentes acélból készült hátsó védőelem dekoratív kipufogóvég keretet kapott. A GT Line felirat az első sárvédőket és a csomagtérajtót díszíti. Belül a fénydiódák vörös színt kapnak és vörös díszvarrást találunk, amely végigfut az üléseken és az üléspadon, az ajtókban kialakított kartámaszokon, a sebességváltó-szoknyán és a váltókar gombján, a kézifékkaron és a kompakt kormányon. E két utóbbi teljes bőrből készült. A biztonsági öveket szintén vörös szegély díszíti, akárcsak az első ajtók belső kilincseit.

Középen ezúttal is egy hétcolos érintőképernyőt találunk, amelynek kezelése viszont némiképp megújult és gyorsabb is lett, emellett pedig felár ellenében támogatni képes a telefon kijelzőjének tükrözését, valamint az Apple CarPlay funkciót. Továbbá online kapcsolódásra is lehetőség van, melynek köszönhetően különböző alkalmazásokat is letölthetünk.

A biztonsági segédrendszerek között újdonságként emelkedik ki a tolatókamera, valamit az automatikus fékezésre is képes ráfutásgátló. A rendszer működésének alapja a szélvédő felső részébe épített, LIDAR technikán alapuló, rövid hatótávú lézerdetektor, amely érzékeli a mellettünk, előttünk, vagy a velünk egy irányba haladó vagy álló járművet, és ha a vezető nem lassít, 30 km/h alatt automatikusan, teljes erővel lefékezi az autót, hogy csökkentse a saját autónk és az akadály közötti sebességkülönbséget. Továbbra is elérhető az önparkoló rendszer, amely nem csak befelé történő manőverezésnél, de a parkolóhelyről történő kiállásnál is segít.

A meglehetősen alacsony, legkönnyebb verzióban mindössze 1045 kilogrammos modell mozgatásáról 1,2 literes benzines és 1,6 literes dízel erőforrások gondoskodnak. A könnyű tömeg előnye nem csak az, hogy ezek egészen flottul mozgatják a karosszériát, hanem a futóműre mért mérsékelt terhelés. Az átdolgozott rendszer tapasztalataink szerint egészen ügyesen dolgozik, megfelelő kompromisszumot teremtve a kényelem és a biztonság között, miközben a pontos, de érzéketlen kormánnyal ügyesen manőverezhetünk. Fontos fejlődés, hogy első tapasztalatink alapján az autó hangszigetelése is sokat javult – hogy mennyire, annak igyekszünk minél előbb utánajárni teszt során kamatoztatva hangerőmérőnk jelenlétét.

A friss 2008 benzines palettája öt változatból áll – mindegyik alapját az 1,2 literes, háromhengeres erőforrás adja. Szívó kivitelben 82 lóerővel gazdálkodhatunk és egészen korán (2750-nél) érkező 118 Nm nyomatékkal gazdálkodhatunk egy ötfokozatú kézi és egy nem igazán ajánlott ötfokozatú robotizált váltó segítségével. A modellek 13,5/15,2 másodperces 0-100-as gyorsulása részben már szemlélteti is, hogy miért nem ajánljuk a 265 ezer forintos automatizált egységet, amely a kézi verzió 4,9 l/100 km-es adata helyett 4,4-es vegyes fogyasztással csalogat.

A turbós verziók 110 és 130 lóerős kivitelben elérhetőek 4,4 és 4,8 l/100 km közötti vegyes fogyasztással – igaz, ez tapasztalatink szerint kissé optimista érték; hogy mennyire annak tesztünkben fogunk utánajárni. A sportos vezetők választása utóbbi lesz, viszont már előbbiek is kellemes menettulajdonságokkal rendelkeznek. A többes szám ezúttal teljesen indokolt, ugyanis a 110 lóerős (205 Nm/1500) verziót kérhetjük az Aisintől érkező, új fejlesztésű, áthidaló kuplunggal rendelkező bolygóműves automataváltóval, amely az ötfokozatú kézi egység helyett hat ganggal rendelkezik. Ehhez mérten 350 ezer forintos felára viszonylag barátságos, épp úgy, mint a vele szerelt crossover 10,3 másodperces 0-100-as értéke és 183 km/h-s végsebessége.

Az 1,6 literes dízelmotor 75, 100 és 120 lóerővel elérhető, 230, 254 és 300 Nm nyomatékkal, amely egységesen 1750-es fordulatszámon érkezik, és amelyekhez egységesen 3,7 literes vegyes étvágy tartozik a gyári adatok szerint. A középső szintet variálhatjuk leginkább, ami nem csoda, hiszen ennek 11,3 másodperces gyorsulási értéke kellemes dinamikáról gondoskodik – többet nem feltétlenül kívánhatunk. Így aztán ebből készül két lépésben csökkentett fogyasztású verzió (3,6 start-stoppal és 3,5 l/100 km start-stoppal, hosszabb váltóáttétellel és csökkentett gördülési ellenállású abroncsokkal), valamint egy hatfokozatú robotizált váltóval szerelt kiadás, amelyet a szerkezet működési kultúrája okán továbbra sem ajánlunk.

A menetpróbán a modellsorozat csúcsverzióját, a 120 lóerős dízelt vihettük el egy körre. A legizmosabb 1,6-os elsőként kimondottan kellemes járáskultúrájával győzött meg minket – az elődnél hallhatóan csendesebb a 2008-ban. A 9,6 másodperces 0-100-as gyorsulási értéke magáért beszél, viszont kisebb tempónál még ennek fényében is meglepően bele tudott húzni a nyomatékos dízelmotor, így az akár a sportos GT Line verzió pazar kísérője is lehet.

Persze mindez nincs ingyen, hiszen a legdrágább motorizáltságért a Peugeot listaáron még közepes felszereltségi szinten is 5,57 millió forintot kér, igaz, ezt rögtön egy félmilliós használtautó-beszámítási kedvezménnyel enyhítik minden verzió esetén. Ezzel kombinálva aztán igazán csábító a kicsontozott 1,2-es alapmodell 3,68 milliós ára, de ez szintén szélsőséget mutat.

Egy egészen finoman felszerelt 1,2-est kedvezménnyel 4,8 millió forint környékén vihetünk haza. Innen a 110 lóerős turbós verzió 350 ezer forintos ugrásra van, de a belépő dízelmotor még nála is drágább, egészen pontosan 300 ezer forinttal (vélhetően az Euro VI-os megfelelés műszaki költsége miatt is ilyen jelentős a plusz). Ez viszont még csak a 75 lóerős verzió, a 100 lóerős arany középútig még 250 ezer forintot kell beruháznunk. A 110 lóerős benzinesnél tehát 550 ezer forinttal drágább a 100 lóerős dízel – ha második autónak, kisebb futásteljesítménnyel számítunk a 2008-ra, akkor ezzel már le is mondhatunk az öngyulladós erőforrásról, feltéve, ha jól akarunk járni.

A frissítéssel tehát még jobb úton jár a 2008, amely a férfiasabb, modernebb megjelenés mellé okosabb képességeket és jobb szigetelést is kapott – vagyis tagadhatatlanul jobb autó lett. A legnagyobb megmérettetése azonban hátra van: hamarosan tesztünkben vizsgáztatjuk a gyári ígéreteket és összevetjük a franciák újdonságát bőséges konkurenciával.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark