2012. Május 22., Kedd

Frissitve:03:14:26

Lancia Thema menetpróba - Olasz bevándorló

Nyomtatás

A Lancia az egyértelműen európai Delta és Ypsilon mellé új versenyzőket húzott elő a kalapból, szokatlan fűszert adva az érzelmesen elegáns palettának: a Chrysler két húzómodelljét, a 300C-t és a Voyagert lehet ezentúl az olasz prémium jegyében megvásárolni. A Thema esetében tegnap meg is néztük, hogy sikerült az átalakítás.

A Lancia Thema bemutatóján egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a Keresztapa című film második részének képsorait: a tengert és a hajókat, amelyeken új lehetőségek után kutatva érkeznek Amerikába a bevándorlók, így az olasz főhős is. Ha még élne, valószínűleg Michael Corleone is elégedetten csettintene a Thema láttán és használná azt mindennapjaiban, egyszerre hangoztatva olasz származását és amerikai életvitelét.

Tény, hogy az öt méternél is hosszabb, amerikaiasan agresszív megjelenésű 300C és az olaszos lágyság elegye tagadhatatlan oximoront képez, de az összhatásban mégis van valami vonzó, amibe a régi modellek szögletességét is sikerült becsempészi. Ám a beltérben érzékelhetjük a legtöbb változást, ahol a Lancia az európai ízlésnek és saját nézeteinek megfelelően finom bőrborítást alkalmazott az ülések mellett a műszerfalon is, melyhez ízléses, valódi fabetét csatlakozik.

Az összhatás a középkonzolba integrált finom Lancia órával és a nagy, ám megszokást igénylő érintőképernyős rendszerrel együtt kétségtelenül prémium, igaz, az alsóbb részek műanyagjai már amerikaiasan kemények és ott már az összeszerelési minőség sem olyan szép.

Ellenben a helykínálatot nem érheti panasz, amelyben a három méter fölé nyúló tengelytáv és az 507 centiméteres hossz is kiveszi a részét. A végeredmény egy tágas, ám a túlméretet nem feltétlenül tükröző beltér, amelyben az egyedüli megvonást a hátsó fejtér jelenti: itt 1,85 méteres magasság felett már kellemetlenségekkel kell szembesülünk.

A nyúlfarknyi menetpróbán ennél sokkal több időnk nem is maradt szétnézni; hirtelen már úton találtuk magunkat, ahol kamatoztathattuk a két generációval ezelőtti, ám jócskán átdolgozott Mercedes E-osztályos alapok előnyét. Így például a kifinomult futást: tesztalanyunk hosszú orrában a hazánkban népszerűbb sorsra váró háromliteres V6-os dízelmotor szolgált, 239 lóerővel és 550 Nm nyomatékkal felruházva a testes szedánt. A kulturáltan dolgozó erőforrás jól játszik együtt a hozzá kapcsolt régi ötfokozatú váltóval, inkább megfelelően dinamikus, mintsem hektikus jellemzőkkel felruházva a kéttonnás Themát.

Ezt mutatja a 7,9 másodperces 0-100-as sprintidő és a 230 km/h-s végsebesség is, ám ennél többre nem is igen van szükség: egyértelműen a komfortos utazás a Thema felségterülete. Bár a hatalmas kerekek némileg beárnyékolták a rugózási komfortot, a futómű tagadhatatlanul a biztos kényelem szolgálatában fogant, a nagy szedán pedig a tempót növelve is kellemes csendességgel örvendeztet meg minket, köszönhetően a duplafalú üvegezésnek. A technikai arzenált (közte a távolságtartó tempomatot és a holttérfigyelőt) ezúttal nem volt lehetőségünk kipróbálni, de egy részletes mérésekkel végzett teszt keretében hamarosan úgyis randevúzunk még az amerikai olasszal, amikor is elvégezzük a szükséges méréseket.

Bár a gyári 7,1 literes átlagfogyasztás önmagában nem mondható soknak, több váltófokozat kétségtelenül növelné a motor hatékonyságát. Jól tudják ezt a mérnökök is, akik a hírek szerint hamarosan a benzines alternatívában megtalálható nyolcsebességes automatát csatolják a dízelhez, így tehát kívánságunk teljesül.

A Voyager megbújik

A Thema mellett bemutatkozott a Lancia-paletta másik új résztvevője is. Egyelőre éppen, hogy lekerült a kamionról az első Voyager, így nem csoda, hogy a bemutatón csak a háttérben foglalt helyet. A változatlan név is egyértelműen jelzi, hogy itt már tagadhatatlanul amerikai modellről beszélünk: míg a 300C esetében a modellfrissítés lehetőséget adott az autó enyhe átpozícionálására, a Voyager abszolút nem tagadja származását.

A 6+1 (a harmadik üléssor a háromszemélyes) üléses egyterű átfogó technikai arzenállal és hatalmas méretekkel áll a nagyközönség elé. Az 5,2 méter hosszú, alsó hangon is 2,2 tonnás test mozgatását egy 2,8 literes négyhengeres dízelmotorra bízták, de nincs kizárva, hogy később csatlakozik a más piacokon elérhető 3,6 literes benzines is a kínálathoz.

Előbbi 163 lóereje és 360 Nm nyomatéka a hatsebességes automata által tolmácsolva 11,9 másodperc alatt gyorsítja az egyterűt álló helyzetből 100 km/h-ra és 193 km/h-s végsebességgel ruházza fel azt – 7,9 l/100 km-es vegyes fogyasztási adat mellett. A V6-os benzines ezzel szemben 283 lóerőt és 344 Nm-t mutat fel, amely jóval nagyobb dinamikát biztosít (0-100: 8,5 s, 209 km/h), igaz, jóval többet is kér enni – bár 10,8 literes fogyasztási adata származását tekintve viszonylag mérsékeltnek bizonyul.

A dízelmotoros kivitel különben 12 millió forinttól lesz kapható több, mint bőséges alapfelszereltséggel, és a legdrágább Voyagerek ára sem lesz több 13,5-14 millió forintnál.

A Thema már rendelhető hazánkban, 15,8 millió forintért cserébe pedig már teljes felszereltséget kínál minden földi jóval a 239 lóerős dízel mellé. Egyedül a metálfényezésért és a kettős napfénytetőért kell többletet fizetnünk, amely így a kategória legkedvezőbb választásai közé teszi az autót, amelynek "legszerényebb" (ám még mindig tejben-vajban fürösztő) kiviteléért 14,5 milliótól hozzájuthatunk.

Ennyiért nem sok konkurenst találni: példának okáért a Volvo S80 így felszerelve már 215 dízel lóerővel is 16 millió fölé nyújtózik, így pedig korosodó (avagy beérett) mivolta ellenére is remek vételnek tekinthető a Thema, amelynek karakteres külseje is szavatolja majd a vásárlóerőt.

A gázolajosnál a sokkal magasabb regisztrációs adó ellenére csupán bruttó félmillió forinttal lesz drágább a 3,6 literes V6-os verzió (tehát 15 millióról beszélhetünk), amelyhez viszont már a nyolcsebességes automata jár (ami később a dízelhez is elérhető lesz). Ennek köszönhetően a 286 lóerős kivitel vegyes fogyasztása 9,4 liter 100 kilométeren, amelyhez kulturált viselkedés és szép, érces hang is csatlakozik, a jó menetteljesítményekről (0-100: 7,7 s, 240 km/h) nem is beszélve. Igazi ínyencfalat, amely titkos tippként megállja a helyét a finomságot kedvelők számára, és ár/érték arányával mindegyik konkurensnek keményen borsot tör az orra alá.

Néhány szóban

Az amerikai-olasz belépő első pillantásra ígéretesre sikerült, de ahhoz, hogy a Lancia valóban felérjen a prémium szegmens krémjébe, a jó kezdet után reméljük, hogy lesz ereje továbbfejleszteni a tervek szerint az újdonságokat, amelyek egyúttal a márkának megadják az a lökést, hogy új szárnyakra kapjon.

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark