
A Nissan Leaf világszerte az egyik vezető elektromos autó, a modell iránti érdeklődést pedig a márka a következő években is fenn szeretné tartani. Ennek érdekében a japánok ismét frissítették a típust, és ezúttal a legjobb helyen nyúltak hozzá: lecserélték az akkumulátort.
A hatékonyabb energiamenedzsment és az új motor révén már az előző frissítéssel is sikerült javítani a hatótávolságon, ami a jelenlegi változatnál a gyári norma szerint alulról súrolja a 200 km-t. Ezt azonban most további 25 százalékkal (!) sikerült fokozni, ugyanis mostantól nem kevesebb, mint 250 km megtételére képes a Leaf egyetlen feltöltéssel.
A nagyobb akkuval 200-ról 250 km-re ugrik a Leaf hatótávolsága
Ehhez a tisztességes értékhez volt nagy szükség az új akkumulátorra, ami 24 kWh helyett immár 30 kWh-nyi kapacitással büszkélkedik. Az akku továbbra is lítium-ionos, de különlegessége, hogy fizikai méretei pontosan akkorák, mint az előzőnek, így nem csökkenti sem a helykínálatot, sem a csomagteret. A tömeg terén csodák nincsenek, plusz 21 kilóval számolhatunk, azonban az autó 1,6 tonnás üres tömege ismeretében ez elenyésző pluszt jelent.
Az akkura vonatkozó garancia 8 év vagy 160 ezer km, és azt is megtudtuk, hogy az újdonság csak felár ellenében lesz elérhető, vagyis nem jár minden Leaf-hez. A brit árak már ismertek, ott 700 ezer forintnyi fonttal kell majd többet fizetni a 30 kWh-s Leafért.
A változatlan motor révén a menetteljesítmények nem javulnak
További érdekesség a Leaffel kapcsolatban, hogy állítólag már gőzerővel fejlesztik a japánok a második generációt. A bemutatás időpontja egyelőre kérdéses, de a hírek szerint vagy a jövő év vége felé, vagy 2017-ben debütálhat a következő széria. Szerintünk érdemes lehet megvárni, ugyanis a Nissan vezérigazgatója, Carlos Ghosn korábban 400 kilométeres hatótávolságot rebesgetett, ami valóban remekül használható autóvá tenné az elektromos típust.
