
A Ford bejelentette, hogy az öreg kontinensen útnak indítja legtakarékosabb modelljét, a Fiesta ECOnetic kivitelét. A négyméteres, kellemesen tágas kisautó már-már hihetetlenül alacsony, 3,3 literes gyári átlagfogyasztása - amely 87 g/km-es széndioxid-kibocsátásnak felel meg - ugyan megegyezik az eddigi etalon KIA Riójéval illetve Volkswagen Polóéval, ám az aszkéta Ford 27 százalékkal izmosabb riválisainál.
Míg a takarékosságra hangolt riválisok háromhengeres 1,1 illetve 1,2 literes gázolajos erőforrásaikkal és 75 lóerős csúcsteljesítménnyel indulnak harcba, addig a kölniek büszkesége „rendes”, 1,6 literes négyhengeres dízelmotorral száll ringbe, amely 95 lóerőt és 205 Nm-es csúcsnyomatékot produkál. A mérnökök azért a siker érdekében a nyolcszelepes 1,6-osnak jócskán áthangolták a motorvezérlőjét, az ötfokozatú váltó áttételezését pedig jelentősen megnyújtották.

Ezen kívül torkosabb testvéreivel összehasonlítva a 3,3 literes vegyes fogyasztást produkáló Fiesta hasa a ültetésnek köszönhetően közelebb került a földhöz, az alacsony gördülési ellenállású abroncsok magától értetődőek, s néhány apró változtatással az aerodinamikai jellemzők is javultak. Az autó végsebessége különben eléri a 180 km/órát, és 12 másodperces nulla-százas sprintideje is jelzi, hogy a menetteljesítmények terén nem szükséges kompromisszumot kötni a szupertakarékos változat volánja mögött.
A hírek szerint az ECOnetic Fiesta hazánkban is rövidesen rendelhető lesz, ez esetben pedig egy részletes teszt keretén belül biztosan mi is meggyőződhetünk az akár gázolajgőzzel közlekedni képes típus tényleges takarékosságáról.

Az magyarországi árakról egyelőre nem tudunk nyilatkozni, de vélhetően 5%-nál többel nem lesz drágább az ECOnetic változat a 'hagyományos' 1,6 literes 95 lóerős egységgel hajtott Fiestánál.
