A Peugeot a 24 órás viadalon elismerésre méltó sikereket ért el, ám a nehéz gazdasági környezetre hivatkozva a gyártó mégis visszavonulót fújt, az általa hagyott űrt azonban a Toyota töltheti ki. Miután fény derült arra, hogy a japánok egy hibrid üzemű versenyautóval indulnának a leginkább embert-, és gépet próbáló futamon, máris hírt kaptunk az újdonság műszaki hátteréről.
Egyelőre több változaton is tesztel a Toyota
A THS-R (Toyota Hybrid System – Racing) hajtáslánc benzines alkotója egy 3,4 literes V8-as szívómotor lesz, ami egy, még ismeretlen hibrid rendszerhez csatlakozik. A Toyota ugyanis jelenleg az elektromotor hátsó és első tengelyen való munkavégzésével is teszteli a prototípust, mivel a szabályozás szerint csak az egyik változat mellett tehetik le a voksukat.
A csapat már teljes készültségben várja a bevetést
A TS030-as névvel illetett típus teljesen új LMP1-es alapokra épül, s a volán mögött Alexander Wurz, Nicolas Lapierre és Kazuki Nakajima foglalhatnak helyet. A hibrid versenyautó első ízben május elején debütálhat a Spa-Francorchamps aszfaltcsíkján, míg júniusban már két autó is szorongathatja a Le Mans-i futam résztvevőit.


