.jpg)
A Honda illetékesei bejelentették, hogy a Tokiói Autószalonon egy kétüléses, teljesen elektromos sportautó-koncepciót mutatnak be, amelyről a hivatalos leleplezésig elöljáróban a képeken látható számítógépre grafikákat szellőztették csak ki a gyáriak; ez esetben nem az NSX utódjáról van szó.
Egyelőre semmiféle részletet nem közölt a Honda az égből pottyant érdekességhez, de az biztos, hogy izgalmas jószágnak ígérkezik a targatetős mókagép – már csak azért is, mert állítólag hátsókerékhajtás gondoskodik majd az élményekről, és a könnyű karosszériát (a súlycsökkentés kiemelt fontosságot kapott) egy egészen izmos elektromotor fogja mozgatni.
.jpg)
A japánok annyit árultak el, hogy az újdonság nem a teljesítményről, hanem az igazán élvezetes vezethetőségről szól majd, amelyről a kiegyensúlyozott viselkedés és a merev karosszéria mellett a kedvező tömeg/teljesítmény arány gondoskodik – de elektromos járműről lévén szó természetesen a környezettudatosság is igazán lényeges volt a fejlesztés során. A szériagyártásról egyelőre nincsenek információk.
A kompakt targa sportautó mellett egyéb elektromos érdekességekkel is szolgál a Honda a tokiói nagyközönség előtt: megtaláljuk állítólag a repertoárban a hálózatról is tölthető AC-X hibrid limuzin koncepcióváltozatát (lenti kép), amely egy, a Civic és az Accord közé pozícionált családi autó - illetve számíthatunk még számos különleges két- és négykerekű villanyos apróság érkezésére is.
.jpg)
