Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Vastagon benne vagyunk a tavaszban és az időjárás is egyre hívogatóbb, a természet pedig zöldellő szépségével és a tavaszi virágok üdeségével vonzza az embert a betondzsungelből a szabadba. Ehhez igazodó ajánlattal kedveskedik a MINI, melynek kiegészítőivel akár több napon át élvezhetjük a kempingezés örömeit.

Piknikezéshez nem kell többA gyártó több modelljének, így a háromajtósnak, a Countrymannek és a Clubmannek tulajai válaszhatnak igényes megoldást a hétvégi kikapcsolódáshoz. Egy éve a BMW az M3 platós változatával sokkolta az autós médiát, a bajorok ezúttal a brit leányvállalat segítségével köszöntik a tavaszt.

Az első a sorban a Cowley névre keresztelt lakókocsi, amely a kempingezés körülményeit már-már a luxussal összemérhetővé teszi, miközben a praktikum oldaláról is magas szinten közelíti meg a tavaszi kikapcsolódás kívánatos kellékét.

A 120mm széles és 300 kg alatti tömegű vontatmányban két felnőtt térhet nyugovóra a naplemente után, de eközben a multimédia és a kényelem sem maradhat ki: hűtőszekrény, TV, DVD, 230 Voltos csatlakozók, napelemek, mosogató, tűzhely és számos tárolórekesz teszi igazán okos kellékké a MINI csöppnyi lakókocsiját.

Hasonlóan elmés második megoldást kínálnak az angolok a MINI-k birtokosainak, méghozzá egy tetőre szerelhető egység formájában. Aki nem szeret utánfutót húzni maga után, kiváló választás lehet a Swindon néven futó tetősátor, amely a három modell bármelyikére felszerelhető.

Az összecsukható alkalmatosság két személy számára nyújt elegendő helyet az alváshoz, összecsukott állapotban pedig visszafogottan bújik meg a tetőn. Mindkét extra, azaz a tetősátor és a lakókocsi is több színben elérhető lesz, az árakról és az esetleges hazai bevezetésről azonban még nem kaptunk hírt.