Habár már több ízben is hírt adtunk a Ford új, egyliteres, háromhengeres turbós alapmotorjáról, ezúttal már fogyasztási adatokkal is szolgálhatunk. A britek már jövő hónapban rendelhetnek az 1.0 EcoBoostból, úgyhogy pár héten belül hozzánk is minden bizonnyal eljut az újdonság.
Ígéretes teremtés az új 1.0 EcoBoostAz egyliteresek szériagyártását már novemberben megkezdték, első ízben pedig a Focusba szerelve tehetjük majd próbára az ígéretes kis erőforrást. A gyártó elmondása szerint kétféle változattal kérhetjük a Focus palettáján az 1.6 Ti-VCT szívómotort váltó egységet. A gyengébbik 100 lóerővel és 4.8 literes átlagfogyasztással csábít, ami egyébként 109 g/km-es CO2 kibocsátásnak felel meg, míg a 125 lovas verzió sem gurít le sokkal többet a torkán. Az erősebb is beéri mindössze 5.0 literrel 100 km-en, ez 114 g/km-es CO2 emisszióval jár.
Ahogy már említettük, az 1,6-ost váltja az 1.0 EcoBoost, ám mindezt úgy, hogy számos előnyt írhatunk majd a számlájára. Szemben a szelepvezérléssel is felvértezett előd 159 Nm-es maximális nyomatékával, az új háromhengeres turbómotor már 170 Nm leadására képes, ami a pillanatnyi túltöltésnek köszönhetően akár 200 Nm-ig is fel tud kúszni.
Mindezt 1400 és 4500 1/perces főtengelyfordulat között produkálja, azaz a kellemesebb karakterisztika révén használhatóságban is alaposan felülmúlja a régi szívó egységet.
A Focus után természetesen a márka többi modellje is megkapja az új turbómotort: a későbbiekben a C-Max, a Grand C-Max, illetve a teljesen új B-Max motorházába is beszerelésre kerül.
