Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egyelőre még csak előzetes információkat és néhány képet tett közzé a Toyota az Auris modellfrissítésével kapcsolatban. A Genfi Autószalonra készülő ötajtós és kombi modellek hajtáslánca is tovább fejlődik.

Az ilyenkor már ismerős kúra keretében átdolgozott lökhárítók, még élesebbre húzott világítótestek és finoman módosított hűtőrács kölcsönöz a japán kompaktnak aktuálisabb megjelenést. Emellett az ablakok, valamint az első fényszórók alatt végigfutó krómos/ezüstös szegély fokozza a minőségi benyomást.

Belül konzekvens, finom módosításokkal fejlődött tovább a modell. Így például modernebb és praktikusabb légbeömlőket találunk, valamint a műszerfal tetejéről leköltözött az óra a navigációs rendszer mellé, és szebb kialakítást kapott. Az előtérbe húzott klímapanel fokozza a kezelhetőséget, a formák pedig kevésbé különülnek el egymástól: az egyes részegységek fekete zongoralakk keretben olvadnak össze. A kárpitok is módosultak, valamint az érintős központi rendszer nagyobb kijelzőt kapott.

A motortér újdonságairól egyelőre hallgat a gyártó, de annyi biztos, hogy a hibrid rendszer változatlan marad, miközben a benzines és gázolajos alternatívák fejlődnek. Nem lennénk meglepve, ha a rejtélyes mondanivaló a BMW-től érkező 1,6 literes dízelmotor megjelenését jelentené. Erről többet a jövő héten esedékes premieren, a Genfi Autószalonon fogunk megtudni – az információkat szokás szerint első kézből szállítjuk.

Egyes források szerint a Toyota kompaktjának modellkínálata még az idén bővül az Auris Cross képében. Miközben a név még nem hivatalos, a recept könnyedén megvalósítható modellt sugall: magasabb futóművet, strapabíró műanyag karosszéria-elemeket és akár még összkerékhajtást is köszönthetünk az újdonságban.