Noha Európában a magasabb szegmensekben a prémium márkák termékei nyújtanak megszokott látványt az utakon, máshol, például az Egyesült Államokban tetszetős luxusmodellekkel szerepel a piacon több, javarészt hagyományosabb típusokat gyártó márka is. Ezúttal a korábban már beharangozott Hyundai Genesis szedán mutatja meg, hogyan képzelik a prémiumot Dél-Koreában.
Jellegzetes, tetszetős formák - galériaA Detroiti Autószalonon bemutatkozó hátsókerékhajtású újdonság elsősorban az USA számára készített modell, amely a koreaiak 'folyékony szobrászat' stílusának második vonulatát képviseli. A külsőt a markáns, hatszögletű hűtőmaszk határozza meg, de a morcos tekintet mellé a karosszérián körbeszaladó finom vonalak dinamizmust is visznek, míg a hátsó traktus egészen sportosra sikerült.
Az autó összességében 4990 mm hosszú, 1890 mm széles és 1480 mm magas, sőt, az elődnél 75 mm-rel hosszabban nyúló tengelytáv impozáns méretű utasteret sejtet, ami a kategóriában igen fontos szempont. A szakemberek kifejezetten a hátsó helykínálat bővítését tartották szem előtt a tervezés folyamán.
A 2015-ös modellévű Genesist Amerikában kétféle benzinmotorral hozzák hamarosan forgalomba: az alapot a 3,8 literes V8-as erőforrás képviseli, míg a csúcsra a gyártó ötliteres V8-asa tör. A hathengeres motor 311 lóerőt biztosít 6000-es percenkénti főtengelyfordulatnál, míg a 397 Nm-es nyomatékcsúcs 5000-nél jelentkezik.
Prémium utastér a Hyundaitól - galériaA szívó V8-as 420 lóerővel és 519 Nm-rel szolgál, a 0-100-as sprintet pedig a teljesítmény mérőszámaihoz méltó módon 5,4 szekundum alatt hajtja végre. Mindkét benzinmotorhoz nyolcfokozatú automataváltó jár szériában.
Az új Genesis az első Hyundai, amelyik opcionálisan megkapja a gyártó HTRAC AWD összkerékhajtási rendszerét, ráadásul a hátsó multilink futómű is teljesen új, a koreaiak által kiadott közlemény szerint jóval komfortosabb elődjénél. A Hyundai számos fontos technikai extrát biztosít az újdonsághoz, így a kabinba szerelt szén-dioxid szenzor, a Google szemüvegéhez biztosított kapcsolódási lehetőség, illetve a Google segítségével fejlesztett, második generációs Blue Link multimédiás rendszer áll rendelkezésre.
Emellett nem feledkezhetünk meg az automatikus ráfutásgátlóról sem, de holttérfigyelő, és Head-up Display is kérhető a Genesishez, s persze nem hiányzik a radaros adaptív tempomat sem. A Genesis árusítása tavasszal kezdődik meg, az európai piacra való belépés pedig sajnos ezúttal sem valószínű - a luxuslimuzin ugyanakkor jól mutatja, hogy a Hyundai milyen fejlett technológiákkal rendelkezik.



